Gyerekzár szolgáltatás
- óvd gyermekeidet a mobilon keresztül elérhető káros tartalmaktól
- korlátozhatod a Telekomtól letölthető felnőtt tartalmakat
- havidíj-mentes
Egyre több olyan tartalom és ajánlat érhető el mobiltelefonon keresztül is – játékon, képeken és videókon át, egészen a chatszobák
és a blogok világáig – ahol a hasznos, érdekes, szórakoztató szolgáltatások között a kiskorú felhasználók olyan tartalmakkal
is találkozhatnak, melyektől meg szeretnénk óvni őket.
Fontos tudni tehát, hogy a mobiltelefonok számos veszélyt is jelenthetnek gyermek felhasználóik számára, éppen ezért fontos,
hogy a megfelelő, tudatos mobiltelefon használat alapvető szabályaival a Telekom mobilszolgáltatás-előfizetői is tisztában
legyenek.
Egyre nagyobb jelentőséget kapnak azok a mobiltelefonra kifejlesztett megoldások, szolgáltatások, melyek célja a figyelemfelhívás
a mobiltelefon használatban rejlő veszélyekre, segítséget nyújtva ezen helyzetek elkerülésére, kockázatuk csökkentésére.
Ehhez kíván a Magyar Telekom is segítséget nyújtani a Telekom mobilszolgáltatáselőfizetők számára kifejlesztett, 2009. február
1-én bevezetett Gyerekzár szolgáltatásával.
A Gyerekzár szolgáltatás egy eszköz a szülő kezében, hogy gyermekét megóvhassa a mobiltelefonon keresztül elérhető káros tartalmaktól,
anélkül, hogy a telefon által elérhető információs, szórakoztató szolgáltatásokat teljesen korlátozni kellene.
A Gyerekzár szolgáltatás minden magyarországi Telekom mobilszolgáltatás-előfizető számára díjmentesen igénybe vehető.
A szolgáltatás be- és kikapcsolásához az öt számjegyű jelszó megadása szükséges, mely a következő ügyfélszolgálti csatornákon
keresztül igényelhető:
Rendeld meg online!
Rendeld meg személyesen!
Rendeld meg telefonon!
Mi az a Gyerekzár szolgáltatás?
Mire nyújt megoldást a Gyerekzár szolgáltatás?
A Gyerekzár szolgáltatás igénybevételével az előfizető kártyáján minden olyan, a Telekom márkanév alatt megrendelhető, megvásárolható
és letölthető felnőtt tartalom szolgáltatás tiltásra vagy korlátozásra kerül, ami kiskorúakra nézve káros hatással lehet,
ezáltal felnőtt tartalomnak minősül. A tiltás tehát vonatkozik minden olyan mobiltelefonon keresztül igénybe vehető vagy hasznosítható,
felnőtt tartalom szolgáltatásra, amit Magyar Telekom, illetve a vele szerződéses kapcsolatban álló Harmadik Felek közösen
nyújtanak Telekom mobilszolgáltatás-előfizetők részére.
A Gyerekzár szolgáltatással rendelkező Telekom mobilszolgáltatás-ügyfelek a következő korlátozásokkal használhatják az alábbi
Telekom mobilszolgáltatásokat:
- WAP-os és mobilinternetes szolgáltatások: a Gyerekzár szolgáltatás tiltja a hozzáférést minden, az Origo mobilportálon megjelenített, értékesített/továbbértékesített mobiltelefonon keresztül igénybe vehető felnőtt tartalmakhoz.
- Emelt díjas szolgáltatások: a Gyerekzár szolgáltatás tiltja a hozzáférést minden 90-nel kezdődő hívószámra indított emelt díjas SMS, MMS vagy hang szolgáltatáshoz, valamint minden 90-nel kezdődő emelt díjas számról fogadott szolgáltatáshoz. További információk
Mire nem nyújt megoldást a Gyerekzár szolgáltatás?
- A Gyerekzár szolgáltatás nem nyújt korlátozást azokra a publikus internetes tartalmakra, melyekre a Magyar Telekomnak nincs ráhatása mert vele szerződésben nem álló tartalomszolgáltatók oldalain érhető el.
További tippek, tanácsok szülőknek és gyermekeik számára
A Gyerekzár szolgáltatással kapcsolatos kérdéseidet, észrevételeidet küldd el e-mailben a
gyerekzar@telekom.hu e-mail címre
A nyílt internet számos veszélyt rejtegethet a gyermekek számára. A leggyakoribbakat megpróbáltuk a teljesség igénye nélkül
összegyűjteni, és hasznos tanácsokkal szolgálni a kockázatuk csökkentésére:
*Amennyiben a Gyerekzár bekapcsolásának pillanatában rendelkezel aktív fogadott emelt díjas SMS vagy MMS szolgáltatás regisztrációval, amíg a Gyerekzár szolgáltatása aktív, az üzenetek nem kerülnek kézbesítésre (ezáltal fizetni sem fogsz érte), de a regisztráció automatikusan nem szűnik meg, csak abban az esetben, ha az emelt díjas tartalmat szolgáltató Harmadik Fél elévülés vagy ügyfél aktivitás hiányában dönt a regisztráció megszüntetéséről. A Gyerekzár szolgáltatás megszüntetését követően a korábban regisztrált emelt díjas fogadott SMS vagy MMS szolgáltatásra a regisztráció folytatólagos, az előfizető ismételten kapni fogja a fogadott emelt díjas üzeneteket, kivétel lehet ez alól az előzőekben vázolt eset, ha korábban már megszüntette a Harmadik Fél az ügyfél regisztrációját. Amennyiben rendelkezel Gyerekzár szolgáltatással és fogadott emelt díjas szolgáltatásra próbálsz regisztrálni webes felületen keresztül, a regisztráció sikeres lesz, de az SMS, MMS üzenetek nem kerülnek kézbesítésre mindaddig míg a Gyerekzár szolgáltatás aktív.