Sajtóközlemények

A Magyar Telekom átadta a Gyerek ARC+ tűzfalakat országszerte

Budapest, 2009. szeptember 2. 17:00

A Magyar Telekom Gyerek ARC + pályázatának díjnyertes alkotása alapján készített tűzfalat adtak át szeptember 2-án Budapesten, a Krisztina körúton. A pályázat többi nyertes alkotása öt magyar nagyvárosban látható, mindegyik a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A Magyar Telekom ARC+ pályázata 2-5 fős alkotói csoportoktól a "Ti mit tennétek a környezetetekért?" témában várta a pályaműveket.

Ebben az évben második alkalommal rendezték meg a Gyerek ARC + pályázatot a környezetvédelem témájában. Hogy könnyebb legyen a gyerekek számára a feladat, már a kiírás is rendhagyó volt: egy Biox nevű űrlénynek kellett megmutatniuk egy-egy rajzon keresztül, milyen világban szeretnének élni harminc év múlva. A felhívásra számos pályamunka érkezett be, melyekből 92-t júniusban a Müpa sétányán is megtekinthettek az érdeklődők.

A programhoz a Magyar Telekom is csatlakozott a Gyerek ARC+ pályázattal, melynek keretein belül 2-5 fős csapatok küldhették be tűzfalfestmények terveit ugyanebben a témában. Sok gyerekcsoportot megmozgatott a feladat, és színvonalas anyagok érkeztek be. A tűzfalakra kerülő legjobb alkotások Budapest, Pécs, Szombathely, Sopron és Miskolc lakóinak üzennek a környezetvédelem fontosságáról, és emellett hosszú ideig fogják szépíteni a városképet.

A Magyar Telekom már 10 éve tekinti küldetésének a városi tér szebbé-, jobbá-tételét. A vállalat nevéhez köthető számos tűzfal dekorációja is, így könnyen tudott azonosulni az idei Gyerek ARC kérdésfelvetésével.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az országos tűzfalfestmény-projekt lezárása kapcsán elmondta:
" Piacvezető nagyvállalat vagyunk sok-sok tevékenységgel és szolgáltatással, de azonban működésünk során igyekszünk a legapróbb részleteket is megvizsgálni környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontból is. Mindig szem előtt tartjuk, hogy gazdaságosan, a felesleges tényezőket, pazarlást mellőzve és a környezetünket megóvva végezzük munkánkat. Fontos számunkra, hogy a gyerekek is tisztában legyenek ennek jelentőségével és számukra már mindennapos legyen az energiával való takarékoskodás, vagy a szelektív hulladékgyűjtés."

A falfestményeket minden alkalommal ünnepélyes keretek között avatták fel többségében augusztus folyamán, mely eseményekre meghívták a városok vezetőit, az alkotócsoportokat és osztálytársaikat, a szülőket, és természetesen a Gyerek ARC ötletgazdáit, Geszti Pétert és Bakos Gábort is.

A Magyar Telekom célkitűzése, hogy fenntarthatósági tevékenységének részeként szemléletformáló akciókon keresztül hívja fel a magyar társadalom figyelmét többek között a természeti értékeink megóvásának fontosságára. Ebben kiemelt szerepet kapnak a fiatalabb generációknak szóló események, mert az ő kezükben van a fenntartható fejlődés jövője.

A Gyerek ARC+ falfestmények az alábbi helyszíneken tekinthetők meg:

1. Sopron, Magyar u. 25. Lajtha csoport: "Lajthán innen, energián túl"
2. Budapest, Krisztina krt. 30. Az unokatestvérek csapata: "Az utcánk 30 év múlva"
3. Pécs, Athinay u. 4. Játék csoport: "Boldog, vidám világot építünk állatokkal, növényekkel"
4. Szombathely, Fő tér 27. Színes környezet csoport: "Tavak, virágok veszik körül a házakat"
5. Miskolc, Zsolcai kapu Kislányok: "Tiszta levegőt!"
6. Napóra, Pécs, Alkotmány u. 1. Cseppenként csoport: "A víz kincs! Vigyázz rá!"

A Magyar Telekom és leányvállalatai már az 1990-es évek óta kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi és környezeti problémák kezelésére. A magyarországi cégek körében az elsők között, már 1996-tól önálló szervezeti egység foglalkozik nálunk a társadalmi szerepvállalási tevékenységgel, amelyről annak kezdete óta beszámolunk a vállalat éves jelentéseiben. A Magyar Telekom 2002 óta koordinálja környezetvédelmi tevékenységét, és 2005 óta rendelkezik fenntarthatósági stratégiával. Évente fenntarthatósági jelentést teszünk közzé, amelyet független minősítő hitelesít a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés (GRI) irányelveinek megfelelően. Magyarországon vállalatunk adott ki elsőként a GRI harmadik generációs irányelveinek megfelelő A+ minősítésű jelentést.

A Magyar Telekom Csoport számára a fenntarthatóság, a környezet-társadalom-gazdaság hármas kapcsolati rendszerének felismerése és pozitív tevékenységgel történő erősítése hosszú távú stratégiai elv. Ennek érdekében a fenntarthatósággal és a társadalmi szerepvállalással kapcsolatos megközelítést minden irányítási szinten igyekszik beépíteni a vállalatirányítási folyamatokba. A Magyar Telekomnál a fenntarthatósági stratégiáért és annak csoportszintű koordinálásáért a vállalati fenntarthatósági osztály, a társadalmi szerepvállalási tevékenységért pedig a Csoport kommunikációs igazgatóság márkamenedzsment és társadalmi szerepvállalás osztálya felelős. A fenntarthatósági megközelítés erősítése érdekében működik a Csoport Fenntarthatósági Koordinációs Tanács. A Magyar Telekom Csoport felsővezetése, az Ügyvezető Bizottság rendszeresen kap tájékoztatást a fenntarthatósági és a társadalmi szerepvállalási stratégia feladatainak teljesüléséről, az ebben elért eredményekről.