Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 10 millió forinttal támogatja az ELTE Informatikai Karát

Budapest, 2009. november 25. 15:00

A Magyar Telekom a mai napon rendhagyó módon örökbe fogadta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának Mesterséges Intelligencia Laborját. A maga nemében első örökbefogadásra a diákok számára vonzó formában, az interaktív élményutazást és szakmai tájékoztatást is kínáló Telekom Nap keretében került sor. A Magyar Telekom és az ELTE 10 millió forint összegű támogatást is tartalmazó, három évre szóló együttműködés a vállalat szakképzési hozzájárulásának terhére valósul meg. A legnagyobb hazai infokommunikációs szolgáltató célja a partnerség kialakításával a vállalati szféra és felsőoktatás kapcsolatainak megújítása, valamint az iparág egészének jövőjét megalapozó oktatási tevékenység segítése.

A Magyar Telekom a három évre szóló partnerségi megállapodás keretében örökbe fogadta az ELTE Informatikai Kar Mesterséges Intelligencia Laborját, és egyúttal 10 millió forinttal járul hozzá a kar számítógépparkjának korszerűsítéséhez, ezzel is támogatva a jövő informatikusainak képzését. Az örökbefogadást tanúsító oklevelet Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője adta át Dr. Kozma Lászlónak, az ELTE Informatikai Kar dékánjának.

Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője az örökbefogadási oklevél átadásakor hangsúlyozta:
"Azért esett választásunk a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadására, mert az ELTE Informatikai Karán folyó kiemelkedő tudományos munka jól illeszkedik a T-Systems innovációs tevékenységéhez. A mostani 10 millió forintos támogatás az első lépése annak a folyamatnak, amellyel a T-Systems szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatát hazai felsőoktatással, hogy az együttműködésekből a hazai gazdaságban hasznosuló innovációk jöhessenek létre.
Az ELTÉ-vel kötött együttműködés azt a célt szolgálja, hogy gyakorlatorientált tapasztalatszerzésre épülő képzésben részesüljenek a diákok. Ezáltal a felsőoktatási intézmények mellett a hazai vállalati szektor is piacképes munkaerő utánpótláshoz juthat. A stratégiai partnerségnek köszönhetően a T-Systems és az ELTE Informatikai Kar jobban kiaknázhatja a K+F kapcsolatait, közösen indulhat pályázatokon és mindkét fél jobban tudja kamatoztatni a tudásmegosztás révén szerzett tapasztalatokat. A T-Systems számára az Informatikai Karon folyó oktatási tevékenység iparági szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. Ugyanakkor a vállalatunk szakember-utánpótlása miatt is stratégiai fontosságú a kooperáció."

A Magyar Telekom felelős társadalmi szereplőként és felelős munkáltatóként évek óta támogatja a magyar felsőoktatást. Ennek keretében innovatív kezdeményezésnek számít, hogy - elsőként a munkáltatók sorában és ezzel is példát mutatva - örökbe fogadunk egy felsőoktatási kutatóhelyet, a Mesterséges Intelligencia Labort.

Az ELTE támogatása jól illeszkedik a Magyar Telekom felsőoktatási együttműködési és támogatási koncepciójába. Az anyagi támogatáson túl az együttműködés kiterjed a két intézmény kapcsolatainak szorosabbra fűzésére is. Így Magyarország piacvezető infokommunikációs szolgáltatója szerepet vállal a kölcsönös tudástranszfer kialakításában, továbbá hozzáféréshez jut a nemzetközi kutatási eredményekhez is. A Magyar Telekom humán erőforrás fejlesztési stratégiája szempontjából is fontos a szorosabb együttműködés az ELTÉ-vel mint vezető utánpótlásfejlesztő és -képző felsőoktatási intézménnyel. A Magyar Telekom, amely 2009 novemberében Legjobb Munkahely címet nyert, szakmai gyakorlati lehetőséget biztosít az ELTE informatikus hallgatói számára, akik így a gyakorlatban, vállalati környezetben is kamatoztathatják az egyetemen elsajátított elméleti ismereteiket. A legkiválóbb diákok bekapcsolódhatnak a Magyar Telekom kiemelkedő projektjeibe is. A vállalat az esélyegyenlőség iránt elkötelezett munkáltatóként 2009 októberében hirdette meg a Telekom Gyakornoki Programot gazdasági és műszaki hallgatók részére, amelyre eddig közel 700 diák jelentkezett.

A Magyar Telekom és az ELTE között létrejött új típusú együttműködés egyben folytatása is annak a párbeszédnek és kezdeményezésnek, amelyet a vállalat - az üzleti szféra vezető cégei közül elsőként - 2009 novemberében indított a Felsőoktatási Dialógus megrendezésével, ahol a cég felsővezetői találkoztak a felsőoktatási intézmények vezetőivel. A Felsőoktatási Dialógus és az együttműködési stratégia egyik fő célja a vállalati és az oktatási szféra közötti párbeszéd élénkítése és hosszú távú, mindkét fél számára kiszámítható partnerségi megállapodások létrehozása. A legnagyobb hazai távközlési szolgáltató tervei között szerepel a már meglévő kapcsolatok fejlesztése mellett az együttműködés lehetőségének felajánlása további oktatási intézményeknek.

A Felsőoktatási Dialógus folyamatában a Magyar Telekom és az ELTE Informatikai Kar együttműködésének legelső konkrét eredménye a Mesterséges Intelligencia Labor örökbefogadása. Ugyanakkor a Mesterséges Intelligencia Labornak nyújtott támogatás jól jelképezi a Magyar Telekom vezető pozícióját az iparági innováció területén.

A ma bejelentett, a maga nemében első örökbefogadás alkalmából a Magyar Telekom egész napos "interaktív élményutazásra" hívta az ELTE diákjait a Telekom Nap keretében. A hallgatók a leginnovatívabb termékek kipróbálásával bepillantást nyerhettek a vállalatcsoport izgalmas mindennapjaiba, megismerhették a Telekom Gyakornoki Programot, érdekes szakmai előadásokat hallgathattak, végül részt vehettek egy LAN partyn is.

A Magyar Telekomról
A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobil telefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Üzleti tevékenységét két üzletágán keresztül látja el: Lakossági szolgáltatások (az otthonokhoz kapcsolódó T-Home és a mobil kommunikációs T-Mobile márka); Vállalati szolgáltatások (T-Systems márka). A Magyar Telekom többségi tulajdonosa a Makedonski Telekomnak, Macedónia legnagyobb vezetékes és mobilszolgáltatójának, és többségi részesedéssel rendelkezik a Crnogorski Telekomban, Montenegró legnagyobb távközlési szolgáltatójában. A Magyar Telekom többségi tulajdonosa (59,21%) a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG kizárólagos tulajdona.
További információk a www.telekom.hu weboldalon találhatók.