Sajtóközlemények

Fejlemény a 2008. évi közgyűlési határozatokra vonatkozó perben

Budapest, 2009. december 9. 08:15

A Magyar Telekom az alábbiakban tájékoztatja részvényeseit a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokra vonatkozó perben történt fejleményről, illetve vonatkozó álláspontjáról.

A 2008. május 23-án két kisrészvényes által indított perben 2009. május 13-án kihirdetett elsőfokú, a 2008. április 25-i közgyűlési határozatokat (egy eljárási jellegű határozat kivételével) hatályon kívül helyező ítélet jogerőre emelkedik, mivel a Magyar Telekomot képviselő ügyvédi iroda igazolási kérelmét a Fővárosi Ítélőtábla 2009. november 2-án kelt - a Magyar Telekom által 2009. december 8-án kézhez vett - végzésében elutasította.

Amint azt korábban közzétettük, az ítéletnek az érintett közgyűlési határozatokat megerősítő közgyűlési határozatokkal fogunk eleget tenni.

Amint azt korábban szintén közzétettük, a fent említett elsőfokú ítélet 2009. július 7-i hatállyal helyezi hatályon kívül a tárgyát képező közgyűlési határozatokat, ideértve az osztalékra vonatkozó határozatot is. Ebből következően a 2007. évre vonatkozóan 2009. július 6-ig kifizetett osztalék változatlanul osztaléknak minősül, a részvényesekre nézve az ítélet semmilyen kötelezettséggel, illetve tennivalóval nem jár.

Nem zárható ki teljesen, hogy a Magyar Telekom az üggyel kapcsolatban további idő és / vagy költségigényes lépések megtételére kényszerül. Nem tudjuk kizárni továbbá, hogy az ügynek egyéb, jelenleg előre nem látható negatív hatásai is lehetnek a Magyar Telekomra nézve.

A Magyar Telekomról
A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobil telefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Üzleti tevékenységét két üzletágán keresztül látja el: Lakossági szolgáltatások (az otthonokhoz kapcsolódó T-Home és a mobil kommunikációs T-Mobile márka); Vállalati szolgáltatások (T-Systems márka). A Magyar Telekom többségi tulajdonosa a Makedonski Telekomnak, Macedónia legnagyobb vezetékes és mobilszolgáltatójának, és többségi részesedéssel rendelkezik a Crnogorski Telekomban, Montenegró legnagyobb távközlési szolgáltatójában. A Magyar Telekom többségi tulajdonosa (59,21%) a MagyarCom Holding GmbH, amely a Deutsche Telekom AG kizárólagos tulajdona. További információk a www.telekom.hu weboldalon találhatók.