Sajtóközlemények

Befejeződött a hibaelhárítás a Magyar Telekom vezetékes hálózatán

Budapest, 2008. szeptember 10. 15:16

A Magyar Telekom szakemberei a tervezettnél korábban, ma reggel befejezték a hibaelhárítást a kábellopás miatt megrongálódott vezetékes hálózaton Budapest 19. kerületében, így ismét hibamentesen működnek a vezetékes távközlési szolgáltatások.

A szeptember 5-ei bűncselekmény miatt a kispesti előfizetői vonalakon bekövetkezett szolgáltatáskiesés elhárítását nagy erővel, szünet nélküli munkával végezték a Magyar Telekom szakemberei. A kiemelt intézményi és vállalati ügyfeleket követően gyors ütemben, folyamatosan állították helyre a lakossági előfizetői vonalakat, így azok mintegy kétharmada már 3 napon belül ismét működött. Ma reggeltől az utolsó megrongált vonalakon is újból elérhetők a vezetékes távközlési szolgáltatások ügyfeleink részére.

A Magyar Telekomot ért károk felmérése még folyamatban van. Előzetes becslések szerint a kárösszeg a helyreállítások költségével és a kiesett forgalom értékével együtt meghaladhatja az 50 millió forintot is.
A hasonló, nemegyszer azonos helyszínen megismétlődő károkozások megelőzése érdekében a Magyar Telekom továbbra is fenntartja biztonsági intézkedéseit. A tömegessé vált kábellopások azonban valamennyi távközlési és más hálózatüzemeltető szolgáltatót károsítják, és a jelenlegi szabályozási környezetben számítani kell azok ismétlődésére. Ezért aktívan támogatjuk a kábellopások letörésére és a színesfém-kereskedelem átláthatóbb szabályozásának kialakítására irányuló hatósági, önkormányzati és vállalati kezdeményezéseket.

Amint korábban közöltük, a Magyar Telekom a hatályos Általános Szerződési Feltételeiben foglaltaknak megfelelően a szolgáltatások havidíjának a szolgáltatáskiesés idejére eső arányos részét jóváírja ügyfeleinek a következő számlán.