Sajtóközlemények

A Magyar Telekom Nyrt. 2010-ig meghosszabbítja névadó főtámogatói szerződését a Domino Honvéd vízilabdázóival

Budapest, 2008. április 16. 16:15

A Magyar Telekom 2010-ig, azaz újabb két bajnoki évadra meghosszabbítja névadó főtámogatói szerződését a Domino Honvéd vízilabdázóival. A csaknem tíz esztendős, sikeres múltra visszatekintő együttműködés folytatásával kapcsolatos döntést a bajnoki rájátszás elődöntőjének újabb játéknapján, az ötödik Domino Honvéd – TEVA VasasPlaket mérkőzés előtt hozták nyilvánosságra.

A Domino Honvéd (korábban Domino BHSE) a magyar vízilabdázás egyik legsikeresebb képviselője, amely három alkalommal is az Euroliga négyes döntőjének szereplője lehetett és ezen a tornán 2004-ben a legjobbnak bizonyult. Az 1999-ben megkötött együttműködési és névadó főtámogatói szerződést a T-Mobile elődje, a Westel Rt. írta alá a Budapesti Honvéd vízilabdázóival, és nem sokkal később a csapat úgy lett előbb kupagyőztes, majd magyar bajnok, hogy soraiban egyetlen válogatott játékos sem szerepelt. Az egyre jobb eredmények elismeréseképpen a főtámogató lehetővé tette, hogy a szakosztály nyolc olimpiai bajnokot igazolhasson le, és hogy a női bajnokságban is „Domino” együttest indíthasson. A férfi együttes hat bajnoki címmel, két kupagyőzelemmel, nemzetközi és hazai Szuper Kupa győzelmekkel bizonyított, miközben a női gárda rövid pályafutása alatt is két-két bajnoki, illetve kupagyőzelemmel, valamint a nemzetközi LEN Kupában elért első helyével hálálta meg a bizalmat. A szakosztály élenjár az utánpótlás nevelésben is, fiatal együttesei az ország legjobbjai közé tartoznak.

A hamarosan lezáruló 2007-2008-as bajnokságban a Domino Honvéd mindkét csapatának az aranyérem megszerzése a célja.