Sajtóközlemények

Közösségépítés világméretekben több milliárd mobiltelefonnal

Budapest, 2008. szeptember 25.

Az elkövetkező években várhatóan újra kell gondolni a társas viselkedés egyes normáit, mert a mobiltelefonok, egyre inkább pedig a mobilinternet elterjedésével átalakulnak a közösségi viszonyok is, és az ismeretségi kör fogalma új értelmet nyer.

Ez az egyik legfontosabb témája a T-Mobile és a Magyar Tudományos Akadémia közös, szakmai körökben nemzetközi szintéren is jegyzett kutatássorozatának, és az ennek keretében sorra kerülő legújabb előadássorozatnak. A kutatásban résztvevők az MTA Roosevelt téri székházában szeptember 25-én kezdődő, a „Mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikája” címet viselő 3 napos konferencián számolnak be a legújabb eredményekről. A rangos nemzetközi előadókat felvonultató eseményt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója nyitja meg. A konferenciát megelőzően sajtótájékoztatón mutatják be az MTA és a T-Mobile kutatási programjának újabb, immár hetedik angol nyelvű, „Integration and Ubiquity: Towards a Philosophy of Telecommunications Convergence” című kötetét.

Magyarországon ma több mobil-előfizetés van, mint ahány ember az országban él. A világ lakosainak több mint fele számára a mobiltelefon a kapcsolattartás legfontosabb, sok esetben a legkorszerűbb eszköze. A társalgás, a kapcsolattartás, az információszerzés és a tanulás zsebben hordható állandó lehetősége. Olyan eszköz, ami az internetnél is gyorsabban elterjedve erősíti az emberek közötti kapcsolatépítést, és számos esetben előfutára az internet térhódításának is. A mobilkommunikáció az elmúlt 15 évben jelentősen átformálta a munka, a tanulás, a szórakozás, az utazás, a gazdaság és a politika, de a gyermekkor, az öregkor, az ifjúkor és a szerelem világát is. Komoly kutatók vélik úgy, hogy a mobilkommunikáció jelentősége csak az írásbeliség elterjedésével mérhető.

A „Mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikája” címet viselő konferencián a világ neves kutatói és tudósai a mobiltelefon diadalútjának okait, eredményeit és meglepetéseit, sajátosságait és lehetőségeit elemzik majd. A találkozóra a világ számos országából, így többek között Norvégiából, az Egyesült Államokból, Németországból, Dél-Koreából, Franciaországból is érkeznek előadók.

A konferencia mintegy ötven előadása – egyebek között – azzal foglalkozik, hogyan olvad össze a mobiltelefon és az internet, az egyre változatosabb közösségi felületek miként segítik a szűkebb és tágabb ismeretségi körök fejlődését. Miként teremtik meg az ismerkedés és kapcsolattartás forradalmian új lehetőségeit, hogyan írják újra a társas emberi viselkedés erkölcseit és szabályait. Mi a helyénvaló, elfogadható, mi a helytelen, elvetendő nyilvános magatartás? A mobilvilág új kihívást jelent a társadalomtudományi-filozófiai elemzés számára: a konferencia előadásai alaposan foglalkoznak az etika kérdéseivel, az emberi cselekedeteket irányító erkölcsi értékek és normák elemzésével. A konferencia különleges témái között szerepel a megfigyelés, a kitárulkozó intimitás, a tudatos elérhetetlenség fogalma, a blogok világa, a civil újságírás, a politikai kommunikáció új stílusa, a mobiltanulás, az egész életen át tartó tanulás, a diszlexiás gyermekek és a közösségi hálózatok hatása.

Az MTA és a T-Mobile 2001 óta folytatja közös társadalomtudományi kutatásait. Az elmúlt nyolc évben a felhasználók száma mind a világon, mind pedig Magyarországon nagyjából a háromszorosára nőtt. Ma már egyre inkább igény, ami pár éve még meghökkenést váltott ki, hogy a hangot, képet, videót továbbító eszközzel gyakorlatilag bárhonnan bárhová, bárkitől bárkivel kapcsolatot lehet teremteni. A közösségekhez, az információkhoz és a tudáshoz való hozzáférés lassanként mindenki számára alapvetővé válik. A konferenciáról a www.socialscience.t-mobile.hu webhely, a kutatás egészéről a www.mobilkutatas.t-mobile.hu webhely nyújt tájékoztatást.