Sajtóközlemények

A T-Mobile jóvoltából először mobilon is nézhető lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál néhány előadása

Budapest, 2007. március 14.

A T-Mobile a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatójaként most először mobiltelefonokra élőben is közvetíti a világ egyik legrangosabb kulturális rendezvényének több eseményét.

Így a T-Mobile-osok arra alkalmas mobillal a t-zones vagy a web’n’walk portálon keresztül többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Kodály estjét, valamint a Quartet Escualo és a Free Style Chamber Orchestra koncerteket akár útközben is nyomon követhetik. Emellett a t-zones vagy a web’n’walk portálokon felvételről részleteket nézhetnek majd Brandford Marsalis dzsessz-szaxofonos fellépéséből.

Az első közvetítésre március 16-án 19.30 órától, a további élő közvetítésekre pedig március 22-én 20 órától és március 29-én 20 órától kerül sor.

A fesztivál eseményeiről a T-Mobile-osok infoMMS-ben is kérhetnek információkat, és részt vehetnek a programsorozat idején zajló SMS nyereményjátékban is, amelyben a Fringe Fesztivál legjobb eseményeire szavazhatnak.

A fesztivál támogatásával, annak mobiltelefonos elérhetőségével a legnagyobb hazai mobilcég megerősíti a mindig veled szlogenben kifejeződő gondolatot, hogy a kommunikáció szabadsága percről-percre új élményekkel gazdagít minket, és meghatározó szerepet játszik a világgal való kapcsolatunkban.