Sajtóközlemények

4,5 millióra növelte előfizetőinek számát a T-Mobile

Budapest, 2007. június 21.

A legnagyobb hazai mobilszolgáltató, a T-Mobile újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, ügyfeleinek száma elérte a 4,5 milliót. Magyarország vezető mobilcége ezzel megerősítette a hazai GSM szolgáltatók között a kezdetek óta meglévő elsőségét.

„A háromszereplős, telítődő mobilpiacon, nagyon erős versenyben a 4,5 milliós ügyfélszám megerősít minket abban, hogy a versenyképes árral társuló megbízható minőség, az ügyfelek magas színvonalú kiszolgálása, a hasznos és ötletes szolgáltatások továbbra is vonzónak bizonyulnak” - hangsúlyozta az elért eredmény kapcsán Winkler János vezérigazgató-helyettes, a T-Mobile vezetője. A mobilszolgáltató első embere szerint a növekedés motorja a következő években elsősorban a szélessávú mobilinternet lesz, amely iránt a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozik. A T-Mobile idén a tervek szerint megtöbbszörözi mobilinternet-előfizetőinek számát. Ennek érdekében pl. a mobilcégek közül egyedüliként akciós, az internethez a vásárlást követően azonnali hozzáférést biztosító notebook+netkártya csomagot kínál kedvező feltételekkel. A növekedést segíti az is, hogy a visszajelzések és tapasztalatok alapján a szélessávú mobilinternettel a T-Mobile ügyfelei elégedettek, köszönhetően többek között a jó minőségű és gyorsan bővülő 3G/HSDPA hálózatnak, a nemrég megújított, még kedvezőbb internetes csomagoknak.