Sajtóközlemények

A Magyar Telekom 2007. féléves eredményei

Budapest, 2007. augusztus 9. 00:00

Akvizícióknak köszönhető bevételnövekedés, stabil nyereségesség és jó működési cash-flow

Főbb eredmények:

  • A bevételek 5,0%-kal, 312,8 milliárd forintról 328,4 milliárd forintra (1.311,7 millió euróra) nőttek 2007. első félévben az előző év azonos időszakához képest. A mobil, az internet, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes forgalmi bevételek csökkenését. A KFKI Csoport, a T-Systems Hungary és a Dataplex konszolidálása 2007. első félévben 11,5 milliárd forinttal járult hozzá a Csoport bevételeihez.
  • Az EBITDA közel változatlan, 128,7 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 39,2%. A vizsgálattal* kapcsolatos költségek (1,9 milliárd forint) és a létszámcsökkentéshez kapcsolódó végkielégítések és elhatárolások (7,3 milliárd forint) nélkül a csoport EBITDA 137,9 milliárd forint volt, az EBITDA ráta pedig 42,0%.
  • A tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 28,3 milliárd forint volt. A teljes összegből a T-Com szegmensre 12,2 milliárd forint, a T-Mobile szegmensre 14,3 milliárd forint (melyből 4,1 milliárd forintot fordítottunk mobil szélessávú beruházásokra Magyarországon), a T-Systems szegmensre 0,8 milliárd forint, a Csoport központ és szolgáltató központra pedig 1,0 milliárd forint jutott.
  • A Társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) 7,5%-kal , 36,9 milliárd forintról (141,8 millió euróról) 34,2 milliárd forintra (136,4 millió euróra) mérséklődött, mivel a szolidaritási adó bevezetése következtében nőttek az eredményt sújtó adóterhek valamint nőtt a halasztott adó.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow nagymértékben, 93,8 milliárd forintról 121,7 milliárd forintra nőtt. A növekedés a közel változatlan EBITDA, az elsősorban a vevői követelések változása miatt jelentősen lecsökkent működőtőke-igény, valamint az adókedvezmények igénybevételének köszönhetően alacsonyabb adófizetés együttes hatásának az eredménye. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 67,1 milliárd forintról 21,5 milliárd forintra csökkent, elsősorban a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésére fordított összeg (capex) valamint a leányvállalatok és egyéb befektetések beszerzésére fordított összeg csökkenésének következtében. A capex projektek elhalasztása valamint a 2006. első félévben lekönyvelt 6,5 milliárd forintos TETRA beruházás miatt csökkent. A leányvállalatok és egyéb befektetések beszerzésére fordított készpénz 25,0 milliárd forintról (Dataplex, Orbitel, iWIW megvásárlása, valamint a MakTel 10%-os saját részvény vásárlása) 0,7 milliárd forintra csökkent (Mobilpress megvásárlása és a T-Systems Hungary többségi részesedésének megszerzése). A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow jelentősen nőtt, mely tükrözi a 2005. év után járó osztalék 2007. januárban illetve a 2006. év után járó osztalék 2007. májusban történt kifizetését.
  • A nettó adósságállomány 301,4 milliárd forintra nőtt , mivel az osztalékfizetések, valamint a 2006. második félévben végrehajtott KFKI akvizíció következtében nőtt a hitelállomány. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya) 2007. június végén 35,1% volt.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban így nyilatkozott:
„Örömmel számolok be róla, hogy közel 4%-os bevétel- és 1,6%-os EBITDA-növekedést értünk el az év második negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére jó úton haladunk afelé, hogy teljesítsük éves célkitűzéseinket. A T-Com szegmensben növekvő lemorzsolódással és folytatódó árcsökkenéssel kell szembenéznünk Magyarországon, ugyanakkor ezt nagyrészt ellensúlyozta a szélessávú bevételek növekedése és a Montenegróban tapasztalt jó teljesítmény. A mobil üzletágban a stabil hazai tevékenységet (melyre hatással volt a mobil végződtetési díjak csökkentése) a nemzetközi leányvállalatok és a TETRA szolgáltatás növekvő hozzájárulása segítette. A rendszerintegrációs és informatikai leányvállalatok konszolidálása bevételnövekedést eredményezett a T-Systems szegmensben és stabilizálta az EBITDA szintjét. Ahogy korábban is jeleztük, folyamatosan dolgozunk azon, hogy a Csoporton belül javítsuk a működési költségek szerkezetét és növeljük a létszámhatékonyságot, valamint kiaknázzuk az új, integrált bevételi lehetőségeket. Ezen törekvés egyik elemeként integrációs lépéseket kezdeményeztünk. A júniusban tartott rendkívüli közgyűlés döntésének értelmében az Emitel és a T-Online hozzáférési üzletága beolvad az anyavállalatba. A T-Systemsben a leányvállalatok számának csökkentésével elkezdtük egyszerűsíteni a szervezeti felépítést. A szervezetátalakítás és létszámcsökkentés elkezdődött a hálózati divíziónál is, a T-Com szegmensnél a második negyedévben létszámcsökkentésre képzett céltartalék túlnyomó része ehhez kapcsolódik. Részletes és szélesebb körű átszervezési terveinket ősszel tervezzük nyilvánosságra hozni.”

T-Com

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 1,6%-kal 77,1 milliárd forintra csökkentek 2007. második negyedévben 2006. azonos időszakához képest, az EBITDA ráta 38,1%-ra csökkent.

  • Magyarországon a vezetékes üzletág (T-Com) bevételei 1,2%-kal 61,7 milliárd forintra csökkentek a mobil-helyettesítés, valamint az alternatív és kábelszolgáltatók miatti forgalomcsökkenés következtében. Az internet szolgáltatásokból származó bevételek 22,0%-kal 13,3 milliárd forintra nőttek az ADSL és a szélessávú kábel előfizetők számának folyamatos növekedésének köszönhetően. 2007. június végén a szélessávú csatlakozások száma közel 653 ezer volt, ugyanakkor az erős mobil-helyettesítés és a kábelszolgáltatók által támasztott verseny miatt a vezetékes vonalak száma csökkent (2007. június végén 4,8%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál). A létszámcsökkentéshez kapcsolódó költségek a második negyedévben 2,7 milliárd forintot tettek ki, mely elsősorban a hálózati divízió átszervezéséhez kapcsolódik. Ennek következtében az EBITDA 10,3%-kal, 22,5 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta 36,5% volt.  
  • Macedóniában a vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek 11,4%-kal 9,9 milliárd forintra csökkentek az erős mobil-helyettesítés, a kibontakozó vezetékes verseny miatti forgalomcsökkenés valamint a kedvezőtlen árfolyamváltozások következtében. Az internet szolgáltatásokból származó bevételek növekedése részben ellensúlyozta ezt a csökkenést. Az EBITDA 2,3%-kal emelkedett, az EBITDA ráta 48,9%-ra nőtt 2007. második negyedévben.
  • A T-Com Crna Gora bevételei 15,6%-kal 5,6 milliárd forintra nőttek 2007. második negyedévben. A belföldi hangforgalom csökkenését bőven ellensúlyozta a nemzetközi forgalomi bevételek növekedése, aminek magyarázata, hogy Montenegró függetlenné válását követően, 2006. júniustól a szerbiai forgalom nemzetközinek minősül. Az EBITDA 30,8%-kal 2,0 milliárd forintra, az EBITDA ráta pedig 35,8%-ra nőtt.


T-Mobile

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 4,5%-kal 85,0 milliárd forintra nőttek, az EBITDA ráta 44,1% volt.

  • Magyarországon a mobil üzletág (T-Mobile) bevételei 1,3%-kal 69,0 milliárd forintra emelkedtek, mivel az ügyfélbázis növekedéséből adódó, valamint az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek emelkedését ellensúlyozta, hogy a mobil végződtetési díjak 2007. februári csökkentése miatt estek a nagykereskedelmi hangszolgáltatásból származó bevételek. Bár az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételek és a perchasználat növekedése folytatódik, az ARPU 4,4%-kal csökkent a percdíjak csökkenése és végződtetési díjak 15%-os csökkentése következtében. Az átlagos ügyfélmegszerzési költség 9%-kal növekedett a szerződéses ügyfeleknek és a 3G/HSDPA-képes eszközökhöz nyújtott magasabb támogatások miatt. Erőfeszítéseinknek köszönhetően tovább javult az ügyfélösszetétel, így a második negyedév végén 36,6% volt a szerződéses ügyfelek aránya. Az EBITDA 29,7 milliárd forint, az EBITDA ráta 43,0% volt.
  • A T-Mobile Macedónia bevételei 8,8%-kal 10,3 milliárd forintra nőttek az erős árverseny jellemezte, növekvő piacon. Mivel a folyamatosan csökkenő árszintet ellensúlyozta a javuló ügyfélösszetétel és a perchasználat nagymértékű, 25,8%-os növekedése, az ARPU kismértékben nőtt. Az EBITDA ráta magas, 55,6% volt.
  • A T-Mobile Crna Gora bevételei 39,9%-kal 4,5 milliárd forintra emelkedtek 2007. második negyedévben az idegenforgalom bővülése, a nemzetközi forgalmi bevételek növekedése és a megemelt mobil végződtetési díjaknak köszönhetően. A piaci penetráció június végére 141%-ra nőtt, mely elsősorban a SIM kártyák érvényességének 2006 októberében történt meghosszabbítását tükrözi. Az EBITDA ráta 36,0% volt 2007. második negyedévben.
  • A TETRA szolgáltatást nyújtó Pro-M mobil szolgáltatásokból származó bevételei 1,6 milliárd forintot, az EBITDA 0,5 milliárd forintot tett ki 2007. második negyedévben.

T-Systems

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 14,4%-kal nőttek, mivel az új leányvállalatok konszolidálása ellensúlyozta a hagyományos hangszolgáltatásokból származó bevételek csökkenését. 2007. második negyedévben a KFKI Csoport és a T-Systems Hungary 5,8 milliárd forinttal járult hozzá a bevételekhez és 0,9 milliárd forinttal az EBITDA-hoz. Az új leányvállalatok nélkül a bevételek 20,7%-kal csökkentek a hangszolgáltatások árszintjének folyamatos csökkenése és a növekvő mobil-helyettesítés következtében. A szegmens EBITDA 3,1%-kal csökkent, az EBITDA ráta 20,7% volt 2007. második negyedévben.

Csoport központ és szolgáltató központ

A szegmensek közötti kiszűrések előtti bevételek 9,0%-kal csökkentek az alacsonyabb marketing és ingatlan szolgáltatási bevételek következtében, amit részben ellensúlyozott a biztonsági szolgáltatások bevételeinek növekedése. Az EBITDA 3,7%-kal, -5,1 milliárd forintra csökkent.



* Mint ahogy azt már korábban is közzétettük, a 2005. évi pénzügyi jelentésünk auditálása során a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. két olyan szerződést talált, melyek természete és üzleti célja nem volt egyértelmű. 2006 februárjában a Társaság Ellenőrző Bizottsága független vizsgálat lefolytatását kezdeményezte ez ügyben. A vizsgálat során további két szerződés került elő a Magyar Telekom Nyrt.-nél, melyek aggodalomra adhatnak okot. A vizsgálatot folytató független cégnek a mai napig nem sikerült elégséges bizonyosságot szerezni arról, hogy a vizsgálat tárgyát képező négy szerződés bármelyike alapján a Társaságnak, illetve leányvállalatainak nyújtott szolgáltatás arányban van a szerződések ellenértékeként kifizetett összegekkel. A vizsgálatot folytató független cég nem tudta határozottan megállapítani a szerződések célját, illetve az is lehetséges, hogy a szerződések célja nem helyénvaló. A független vizsgálók a Társaság macedón leányvállalatánál további olyan szerződéseket azonosítottak be, amelyek újabb vizsgálatot tehetnek szükségessé. 2007 februárjában a Társaság Igazgatósága úgy határozott, hogy ezeket a szerződéseket felül kell vizsgálni, és a független vizsgálat körét kiterjesztette ezen további szerződésekre és a kapcsolódó tranzakciókra. A Társaság bizonyos helyesbítő intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek megvalósítása jelenleg is tart és céljuk, hogy javítsák a Társaság belső kontrolljait annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a magyar és az egyesült államokbeli jogi követelményeknek, valamint a New York-i Tőzsde kibocsátókra vonatkozó előírásainak.

Amint azt korábban jeleztük, a vizsgálat következtében késett a 2005. évi pénzügyi jelentéseink véglegesítése, és ennek következtében a Társaság és bizonyos leányvállalatai elmulasztottak és a jövőben is elmulaszthatnak egyesült államokbeli, magyar és egyéb vonatkozó jogszabályok és rendelkezések által az auditált éves jelentések elkészítésére és benyújtására, valamint az éves közgyűlés megtartására vonatkozóan előírt határidőket. A Társaságot ezidáig 13 millió forintra bírságolták a késések miatt.

A Társaság a vizsgálatról tájékoztatta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét és Igazságügyi Minisztériumát, és rendszeres kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálatot illetően, és válaszol a hatóságok által feltett kérdésekre és vizsgálódásaira. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a közelmúltban kiterjesztette vizsgálatát a Társaság által a belső vizsgálat által feltártakra és az annak során felmerült egyéb ügyekre válaszképpen tett lépéseire. Ezen kiterjesztés kapcsán egy idézésre, valamint további iratok bekérésére került sor.