Sajtóközlemények

„Éremszámláló” T-Mobile Sportnap világklasszis sportolókkal

Budapest, 2006. szeptember 6.

A magyar sportolók idén nyáron ismét éremszüretet tartottak, a T-Mobile által szponzorált versenyeken (úszó Eb, kajak-kenu vb, öttusa vb) egyik magyar arany született a másik után, hogy az ezüstökről, bronzokról és egyéb kitűnő helyezésekről már ne is beszéljünk. Az említett versenyeken összesen 18 magyar aranynak örülhettünk, és 13 megszerzéséből vette ki részét T-Mobile támogatását élvező sportoló.

A T-Mobile a hazai sport meghatározó segítőjeként éppen emiatt döntött úgy, hogy a kiváló eredményt felmutató magyar sportolókat több hazai sztárral együtt egyfajta „éremszámláló” T-Mobile Sportnap keretében látja vendégül. A T-Mobile Sportnap sajtótájékoztatóját kötetlen program követte, ahol számos izgalmas versenyszám keretében az érmet szerző világklasszis sportolóink – többek között Vörös Zsuzsanna, Janics Natasa, Cseh László, Balogh Gábor, Benedek Tibor, Vereckei Ákos, Vári Attila, Pulai Imre, Novák Ferenc, Horváth Gábor, Kucsera Gábor - és hírességek, ismert közéleti személyiségek mérték össze erejüket és tudásukat.

A meghívottak és a helyszín alapján is rendhagyónak nevezhető programot felvezető sajtótájékoztatón Winkler János, a T-Mobile vezetője az Old Lake Golf & Country Clubban mondott köszönetet a magyar sportélet kiválóságainak. „Mindig is arra törekedtünk, hogy a szakmai szervezetek, egyesületek és egyéni sportolók felkarolásával járuljunk hozzá sportolóink felkészüléséhez. A T-Mobile támogatásának köszönhetően hazánk számos sportágban a legjobbak között lehet a nemzetközi élmezőnyben” – hangsúlyozta Winkler János.

A T-Mobile Sportnap legfőbb különlegessége – amit már a helyszínválasztás is elárult – az volt, hogy öttusázók, úszók, kajakozók és kenuzók, no és még egy sor sportág képviselői ezúttal nem a „hazai pályán” mérték össze erejüket az újságírókkal és médiaszemélyiségekkel. A „Legnagyobb ütés” versenyben híres sportolók, médiasztárok és újságírók párosok versenyeztek egymással, a kispályás házi golfbajnokságban pedig mindenki megmutathatta legjobb tudását. A T-Mobile Sportnapon hírességeink négykerekű motorbicikliken, vagyis a quadokon versenyeztek, és sok egyéb kikapcsolódást jelentő program mellett lehetőségük nyílt lovaskocsizásra is. A T-Mobile Sportnap jó hangulatáról és remek viccekről Geszti Péter, az esemény házigazdája gondoskodott.