Sajtóközlemények

A T-Mobile ügyfelei bevonásával teszteli budapesti 3G hálózatát

Budapest,

A T-Mobile 2003-ban Magyarországon saját hálózatán először mutatta be a videotelefonálást. A társaság a hazai mobilcégek közül június 1-től szintén elsőként, a rendszerszállító Ericssonnal kiépített összefüggő budapesti multimédiás hálózatán zártkörű teszt keretében ügyfelek számára is elérhetővé teszi 3G szolgáltatásait.

A T-Mobile a kereskedelmi 3G bevezetésére készülve a Budapest belvárosi területein* elérhető harmadik generációs hálózatán ügyfelek bevonásával folytatja a februárban megkezdett próbaüzemet. A most induló ügyfélteszt célja, hogy a díjmentes videotelefon és szélessávú mobilinternet (384 kbps) hétköznapi használata során szerzett tapasztalatokat felhasználva vezethesse be kereskedelmi 3G szolgáltatását. A tesztben használt Nokia 6680-as videotelefonokon ez idő alatt mutatkozik be a T-Mobile Magyarországon egyedülálló, újszerű élményt jelentő Hír Expressz tesztszolgáltatása is. Ennek lényege, hogy a megfelelő készülékre telepített program segítségével automatikusan frissülő képes hírújságként aktuális információkkal szolgál. A Hír Expressz használói a kijelzőn állandóan elérhető alkalmazást „fellapozva” több témakörben értesülhetnek a legfrissebb újdonságokról, érdekességekről.

Az Ericsson eszközeire épülő összefüggő T-Mobile 3G hálózat az elkövetkező hónapokban a tervezett ütemben tovább bővülve év végére a főváros jelentős részén használható lesz. A próbaüzem időszakában a 3G szolgáltatások a legújabb kétkamerás videotelefonnal és különleges USIM kártyákkal érhetők el. A T-Mobile 3G tesztjében a vállalati ügyfelek, kiemelt partnerek és távközlési szakemberek mellett az újdonság iránt érdeklődők is résztvehetnek. A T-Mobile 3G portálján június 1. és június 15. között bárki jelentkezhet és sorsolás szerencsés nyerteseként többen részesei lehetnek az ország első, Budapesten zajló 3G ügyféltesztjének.

* (I, V, VI, VII. és VIII. kerület jelentős része, valamint a II, XI., III és XXI. kerület egyes részei)

További információ: www.3g.hut