Sajtóközlemények

Új társadalmi szerepvállalási programot indít a Matáv - "A Matáv Hozzáad" Program értéke eléri az évi 200 millió forintot

Budapest, 2004. március 3. 13:45

Egységbe fogta társadalmi szerepvállalási programjait a Matáv. 2004 márciusától "A Matáv Hozzáad" program néven futó, példaértékű kezdeményezés célja, hogy a Matáv a civil szférának jutatott - éves szinten 200 millió forintot elérő - hozzájárulását strukturáltan, a leginkább rászorulóknak juttassa el. "A Matáv Hozzáad" program négy területet ölel fel: "Az igazán fontos adományok"; "A jótékony számok"; "Az igazán fontos beszélgetések" és "A matávos hozzáad".

"A Matáv vállalati kultúrájának, a Matáv márka filozófiájának évek óta szerves része a társadalmi szerepvállalás" - fűzte hozzá a bejelentéshez Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója. "Felismertük azt a tényt, hogy mind üzleti sikereinkhez, mind pedig általános társadalmi elfogadottságunkhoz alapvetően hozzátartozik, hogy komoly részt vállaljunk a társadalom egészének fejlődésében. A Matáv 10 év alatt a civil szféra fejlődésének egyik legjelentősebb vállalati támogatója lett,. az elmúlt évben összességében mintegy 200 millió forintot jutatott a civil szférának. Az elmúlt három év során a Matáv több mint 400 non-profit szervezet fennmaradásához, illetve fejlődéséhez járult hozzá. Az újonnan létrehozott "A Matáv Hozzáad" program célja, hogy az adományokat rendszerezve, a megfelelő helyre - ezáltal a legközvetlenebb segítséget nyújtva - juttassuk el a rászorulóknak, elsősorban az egészségügy, a hátrányos helyzetűek, a gyerekek számára, különböző alapítványok és civil kezdeményezések segítségével."

A rendelkezésre álló összeg elosztásáról "A Matáv Hozzáad" program kuratóriuma dönt, mely évente öt alkalommal ül össze. Feladatai közé tartozik a kedvezményezett szervezetek kiválasztása, az adományok mértékének meghatározása, illetve a telefonos adománygyűjtés és további adományozások megszervezése.
A Matáv a Hozzáad program elindításával több szempontból is példát kíván mutatni a hazai vállalatoknak. A kezdeményezéssel nemcsak az adományozások nagyságrendjét illetően járunk élen, hanem abban a tekintetben is irányt mutatunk, hogyan lehet a sokrétű társadalmi szerepvállalási tevékenységet úgy összehangolni, hogy közben továbbra is nyitottak és érzékenyek maradjunk a szociális igényekre, kihívásokra, egyéni megkeresésekre" - mondta Straub Elek.


"A Matáv Hozzáad" program négy területe:

1. "Az igazán fontos adományok":

- Évi 110 millió forintos keretből valósulnak meg a nagyobb összegű pénzadományok, valamint az életmentő műszerek és berendezések beszerzéséhez adott támogatások.

2. "A jótékony számok":

- A Matáv Hozzáad Program egyik "jótékony száma" az európai szinten is egyedülálló kezdeményezés, a 1788-as hívószámon elérhető Matáv Adományvonal, melyen keresztül az elmúlt másfél évben több mint 50 millió forintot gyűjtöttünk össze és juttattunk el a kiválasztott alapítványokhoz. A Matáv és a TV2 között a mai napon aláírt stratégiai együttműködés lehetővé teszi, hogy még több ember támogassa hívásonként 100 forinttal a kedvezményezett non-profit szervezet tevékenységét.

- A 1771-es Matáv Jótékonysági Szám, valamint a 1749-es Árvízi Segélyvonal fennállása során már mintegy 40 millió forinttal segítette a rászorulókat.

3. "Az igazán fontos beszélgetések":

- A civil szféra számára egyedülálló lehetőséget jelent a most bejelentett Civil Díjcsomag, melynek keretében a Matáv az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatást átlagosan 30%-os kedvezménnyel nyújtja közhasznú alapítványoknak, egyesületeknek. A Matáv becslése szerint ez az érintett száz szervezetnek összességében tízmillió forintos nagyságrendű megtakarítást tesz lehetővé egy év alatt. A non-profit szervezetek az így megtakarított forintokat olyan célokra tudják fordítani, amely valóban a rászorulók javát szolgálja. A szolgáltatást az első évben 100 szervezet tudja igénybe venni. Az első száz kedvezményezett között megtalálható a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége is.

- Az elmúlt évekhez hasonlóan a Matáv 2004-ben is jóváírja a telefonos lelki segélyszolgálatok telefonforgalmi díját.

4. "A matávos hozzáad…"

- "A Matáv Hozzáad" program lehetőséget teremt a Matáv saját dolgozóinak jótékonyságára is. A KEA (Kiegészített Egyéni Adományok) program 2000 óta működik a Matávnál, melynek lényege, hogy a társadalom iránt felelősen gondolkodó munkatársaink egyéni adományait a vállalat meghatározott összeggel kiegészíti.) Az elmúlt három év alatt közel 15 millió forint adományt kaptak a különböző non-profit szervezetek a Matáv munkatársainak jóvoltából. A munkatársak egyéni adományainak értéke az elmúlt évben mintegy 6 millió forintra tehető.