Sajtóközlemények

A Matáv 2004. I. negyedévi eredményei

Budapest, 2004. május 13. 00:00

A Matáv stabil pénzügyi eredményt ért el 2004 I. negyedévében, és az erős verseny ellenére megőrizte piacvezető pozícióját.

Főbb eredmények:

  • A bevételek 0,8%-kal 146,1 milliárd forintra (561,9 millió euróra) nőttek 2004 I. negyedévében 2003 azonos időszakához képest, főként a magasabb mobil és adatátviteli bevételeknek köszönhetően, amit részben ellensúlyozott a belföldi és nemzetközi, valamint az egyéb forgalmi bevételek csökkenése.
  • Az EBITDA 5,2%-kal 63,2 milliárd forintra csökkent, az EBITDA-ráta 43,2%-ot ért el.
  • A tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg 15,8 milliárd forint volt. Ebből a vezetékes szegmens 6 milliárd forintot, a mobil szegmens 9 milliárd forintot, a MakTel pedig 0,8 milliárd forintot tett ki.
  • A vezetékes szegmensben a bevételek 7,1%-kal csökkentek; az EBITDA-ráta 37,7%-ot tett ki.
  • A mobil szegmens bevételei 5,8%-kal nőttek, döntően a magasabb forgalmi, értéknövelt szolgáltatásokból és készülékértékesítésből származó bevételeknek köszönhetően. A mobil szegmens EBITDA-rátája 41,8% volt 2004 I. negyedévében. A Westel megőrizte vezető pozícióját, 2004. március végén piaci részesedése 47,7% volt.
  • A nemzetközi szegmensben a bevételek 8,4%-kal nőttek, az EBITDA-ráta kimagasló, 52,5%-ot ért el. Az EBITDA 8,9 milliárd forintra nőtt (az előző év azonos időszakában 8,7 milliárd forint volt).
  • A csoportszintű működési eredmény 26,6 milliárd forintra csökkent, elsősorban az értékcsökkenés és amortizáció 20,9%-os növekedése következtében. A nettó eredmény 14,1 milliárd forintra (54,1 millió euróra) mérséklődött.
  • Az üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow 40,9 milliárd forintot tett ki, az EBITDA csökkenése és a működőtőke-igény növekedése (főként a szállítói állomány változása) következtében. A befektetési tevékenységre fordított nettó cash-flow 22,3 milliárd forintra nőtt. Ez a tárgyi eszközök és immateriális javak bruttó beszerzésére fordított összeg kismértékű emelkedésének (elsősorban a vezetékes szegmens esetében) köszönhető. A pénzügyi tevékenységre fordított nettó cash-flow 13,5 milliárd forintra csökkent, főként a 2003 I. negyedévéhez képest alacsonyabb hitelvisszafizetések következtében.
  • A nettó adósság-állomány 14,2 milliárd forinttal csökkent 2003. december vége óta, így az eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság + saját tőke + kisebbségi részesedésekre vetített aránya) 30,4% volt 2004. március végén (2003. március végén 36,6%).

Straub Elek elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban elmondta:
"Stabil negyedéves csoportszintű pénzügyi eredményekről számolhatok be. Az egyes szegmensek azonban eltérő képet mutatnak. A vezetékes terület csökkenő bevételekről és EBITDA-ról adott számot a piaci és szabályozói környezet kedvezőtlen változásai miatt. A kulcsüzletágakban ugyanakkor sikeresen fenntartottuk piacvezető pozíciónkat, valamint növeltük hatékonyságunkat is: anyavállalati szinten az egy alkalmazottra jutó vezetékes vonalszám 352 volt, szemben a tavaly március végi 340-es értékkel. Másik fontos eredményünk a vonalszám-csökkenés megállítása volt, az első negyedévi vezetékes vonalszám megegyezett a 2003. IV. negyedévi szinttel. A mobil szegmensben várakozásunkkal összhangban a penetráció növekedése nagymértékben lelassult, de a három szereplő közti verseny továbbra is éles maradt. A nehéz piaci környezetben a Westel nemcsak megőrizte vezető pozícióját, de az elmúlt hat hónap során még növelte is részesedését, miközben stabil pénzügyi eredményekről adott számot. Meggyőződésem, hogy a Westel névváltása előnyös lesz, a társaság megragadja a kínálkozó lehetőségeket és ezek pénzügyi hatása pozitív lesz. Nemzetközi leányvállalatunknál, a MakTelnél ismét jó eredményről számolhatok be: az EBITDA-ráta megközelítette az 53%-ot a még mindig kedvezőtlen makrogazdasági folyamatok ellenére is. Végezetül az idén márciusban hozott igazgatósági javaslatot követően a nemrég megtartott éves rendes közgyűlés jóváhagyta a 70 forint részvényenkénti osztalékot a 2003. év terhére, ami világosan jelzi a Matáv teljes elkötelezettségét a tavaly márciusban bejelentett osztalékpolitika iránt."

Vezetékes szegmens: megállt a vonalszám csökkenése, egyre népszerűbb kedvezményes díjcsomagok, erősödő verseny
A vezetékes szegmens bevételei 7,1%-kal 76,4 milliárd forintra csökkentek, az EBITDA-ráta 37,7% volt. A belföldi és nemzetközi forgalmi bevételek együttesen 13,1%-kal csökkentek, főként a forgalom visszaesése és az árengedmények következtében. Az adatátvitelből és bérelt vonalakból származó bevételek ugyanakkor 21,6%-kal tovább nőttek, köszönhetően annak, hogy nőtt az ADSL- és internetelőfizetők száma. A Matáv vezetékes vonali penetrációja stabilizálódott és 37,8%-ot ért el (a 2003. IV. negyedévi 37,7% és az egy évvel korábbi 38,1%-kal szemben). Az összes vonalszám csupán 0,9%-kal csökkent 2003. I. negyedévhez képest, 2003. IV. negyedévhez képest pedig nem változott, jelezve, hogy a Matáv sikeresen megállította a vonalszám csökkenését. 2004. március végére a Matáv összes vezetékes vonalának 18,6%-a volt ISDN csatorna. Ügyfeleink több mint fele választott már kedvezményes díjcsomagot (2004. I. negyedév végén 1,5 millió). A társaság folytatta sikeres ADSL programját, 2004. I. negyedév végén az ADSL csatlakozások száma 125.000 volt. Az Axelero, a Matáv internetes leányvállalata 44% körüli piaci részesedéssel megőrizte vezető pozícióját a kapcsolt vonali internetszolgáltatók között és 228.526 internetelőfizetővel rendelkezett 2004. március végén (éves szinten 42,6%-os növekedés).

Mobil szegmens: erős pozíció az érett és intenzív verseny jellemezte piacon
A mobil szegmens bevételei 5,8%-kal nőttek. Az EBITDA 25,5 milliárd forintra emelkedett, míg az EBITDA-ráta 41,8%-ot ért el. A működési eredmény ugyanakkor 32,8%-kal csökkent, mivel a Westel névváltásával kapcsolatos leírások döntő többsége ebben a negyedévben került elszámolásra. A Westel 47,7%-os részesedéssel megőrizte vezető pozícióját az erős verseny jellemezte piacon, március végén a GSM penetráció 79,6% volt. 2004. I. negyedév végén a Westel előfizetőinek száma 3,8 millió volt. A teljes ügyfélkörön belül a szerződéses ügyfelek aránya 26,4%-ra nőtt ugyanezen időszakban a 2003. I. negyedév végi 25,1%-ról. Az átlagos ügyfélmegszerzési költség 9,2%-kal, 10.763 forintra csökkent 2004. I. negyedévben az egy évvel korábbi 11.854 forintról. Az ügyfélmegszerzési költség számításánál a belépési árrést (a belépési díj és a SIM kártya költségének különbsége), valamint az eladáshoz kapcsolódó készüléktámogatási és ügynöki díjakat vesszük figyelembe. Az MOU (egy előfizetőre jutó átlagos havi perchasználat) értéke 107-re nőtt 2004. I. negyedévben az egy évvel korábbi 103-ról. Az ARPU (egy előfizetőre jutó havi átlagbevétel) 4.800 forintra csökkent, ezen belül az ARPU értéke a szerződéses ügyfelek esetében 11.871 forint, az előre fizetett kártyás ügyfeleknél 2.292 forint volt. A kedvezményes tarifacsomagoknak köszönhetően ugyan megnőtt a forgalom, azonban az egyes csomagok által biztosított árengedmények kedvezőtlen hatással vannak az ARPU-ra. Az értéknövelt szolgáltatásokból (döntően SMS) származó bevétel 601 forintra nőtt (12,5%-os részesedés az ARPU-n belül), ami stabil emelkedés az előző év azonos időszakában elért 534 forinthoz (10,6%-os részesedés) képest. A szerződéses ügyfeleknél a lemorzsolódást sikerült viszonylag alacsonyan, 11,2%-on tartani 2004. I. negyedévben. A lemorzsolódás mind az előre fizetett kártyás, mind a szerződéses ügyfelek körében csökkenést mutatott 2003. I. negyedévhez képest.

Nemzetközi szegmens: a makrogazdasági lassulás ellenére ismét meggyőző eredmények
A nemzetközi szegmens bevételei 8,4%-kal 16,9 milliárd forintra nőttek 2004. I. negyedévben, főként az árfolyamváltozás következtében. A mobil távközlési szolgáltatásokból származó bevételek növekedtek, s emelkedtek a belföldi forgalmi bevételek is. A visszaeső nemzetközi forgalmi bevételek azonban mérséklően hatottak. Az EBITDA 1,8%-kal 8,9 milliárd forintra javult, magas, 52,5%-os EBITDA-ráta mellett. Az alkalmazottak záró létszáma 2,7%-kal 3.552-re csökkent az év első negyedévének végére az előző év azonos időszakához képest. A vezetékes vonalsűrűség Macedóniában 29% körül volt, a mobil penetráció 33%-ra nőtt a 2003. I. negyedévi 19%-ról. A vezetékes előfizetők száma 621.509-re emelkedett, ami 2,8%-os emelkedés az előző évi értékhez képest. Ezen belül az analóg előfizetők száma közel változatlan, 583.651 volt. Az ISDN csatornák száma azonban jelentős mértékben, 54,3%-kal 37.858-ra nőtt. A mobil előfizetők száma 46,4%-kal, 565.170-re bővült. A MakTel mobil piaci részesedése 83% volt 2004. március végén. Az internetelőfizetők száma 2004. I. negyedév végén 52.888 volt (éves szinten 41,3%-os emelkedés).