Sajtóközlemények

4 millió forintos támogatás a Matávtól két egészségügyi intézménynek

Budapest, 2004. január 15. 15:30

Dr. Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója a héten 2 millió forintos adományt adott át a "Daganatok Sebészete Alapítvány"-on keresztül az Országos Onkológiai Intézet számára, amely a mellkasi műtétekhez szükséges műszer beszerzésére fordítja az összeget. Továbbá szintén 2 millió forintos adományt kapott a "Hedri Endre Alapítvány a sérültekért", mely a Szent János Kórház Traumatológiai Osztálya működési körülményeinek javítására használja fel a támogatást.

Dr. Farkas Emil, a "Daganatok Sebészete Alapítvány" kuratóriumának elnöke a 2 millió forintos adományt átvételekor elmondta: "Az összeget az Országos Onkológiai Intézet használja fel egy új kézi gamma-szonda megvásárlásához. Egy-egy ilyen, több mint 7 millió forint értékű berendezés segítségével évente körülbelül 6-700 beteg gyógyulását tudjuk megkönnyíteni. Az elmúlt két évtizedben a felvilágosító tevékenységnek köszönhetően az emlődaganatok korai felismerésében hazánkban is jelentős haladásnak lehettünk tanúi. A hónalji nyirokcsomókba már áttétet adó esetek aránya jelentősen csökkent. Az emlődaganatok kezelésének több mint száz éve szerves része a hónalji nyirokcsomólánc eltávolítása, az utóbbi évtized kutatásainak eredményeképpen azonban sok esetben az ún. őrszem nyirokcsomó eltávolítása már a probléma megoldását jelenti. A sebészeti megközelítés megkönnyítésére, az őrszem nyirokcsomó elhelyezkedésének megállapításához izotópvizsgálatot hajtunk végre, melyhez kézi, intraoperatív gamma-szonda szükséges. Ennek a műszernek a megvásárlására 2002-ben szintén a Matáv támogatásával került sor. A mammográfiás szűrések eredményeként a sebészeti beavatkozások száma nőtt, a műszerre való igény megnövekedett. Az újabb kézi gamma-szonda beszerzését ismét a Matáv adománya teszi lehetővé számunkra."

Dr. Juhász László, a "Hedri Endre Alapítvány" kuratóriumának elnöke az ünnepélyes átadáson kiemelte: "A Szent János Kórház Traumatológiai Osztálya már jelenleg is a budai terület regionális ellátó centruma, a hét minden napján 24 órás sürgősségi felvételi szolgálattal. Az osztály 104 ággyal működik, évente 3000 nagy műtétet végzünk. Az Alapítvány megállapodott a Kórházzal, hogy közösen fedezzük 2 darab 2 ágyas kórterem kialakítását, melynek teljes költsége 7 millió forint. Az Alapítvány a Matáv 2 millió forintos támogatásával előteremtette a saját részét, így nincsen akadálya annak, hogy a Kórházzal közösen megkezdjük a kivitelezést."

Dr. Nagy Bálint, a Matáv kommunikációs igazgatója elmondta: "A Matáv felelős társadalmi szereplőként rendívül fontosnak tartja, hogy adományozási tevékenysége útján bekapcsolódjon a segítségre szoruló egészségügyi és szociális szervezetek támogatásába, kifejezve ezzel a társadalom, a közösség problémái iránti érzékenységét. 2003-ban a Matáv 75 millió forint adományt nyújtott különböző alapítványok és egyesületek munkájához. Ezen túl a Matáv Adományvonalán keresztül az elmúlt másfél évben közel 50 millió forintot gyűjtöttünk kilenc non-profit szervezet számára."