Sajtóközlemények

Új összekapcsolási szerződést kötött a Matáv és az eTel Magyarország

Budapest, 2003. június 26. 14:30

Klaus Müller, a Matáv igazgatója, Vígné Szalontai Katalin, a Matáv értékesítési igazgatóhelyettese és Lukács Tamás, az eTel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója aláírta a két cég közötti új, a május 19-én a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) által jóváhagyott LRIC árakon alapuló összekapcsolási szerződést, amely - a két szolgáltató között tavaly májusban aláírt megállapodást követően - fizikailag is lehetővé teszi az összekapcsolódást.

Lukács Tamás az aláírás alkalmából hangsúlyozta: "Bízunk abban, hogy a Hírközlési Törvény küszöbön álló módosítása megindítja a versenyt a vezetékes szolgáltatók piacán, és kedvezően fogja érinteni az összekapcsolási díjakat is. Az eTel azzal számol, hogy az új szabályozás külön figyelmet fordít majd a szolgáltatók egymás közötti költségelszámolásának átláthatóságára is. Mindezen pozitív folyamatokra tekintettel döntött az eTel Magyarország a Matávval létrehozandó fizikai összekapcsolódás mellett".

Gálig Zoltán, a szerződéskötési tárgyalásokért a Matáv részéről felelős vezető az aláírás alkalmából elmondta: "A kitűnő együttműködésnek köszönhetően az összekapcsolási szerződést a felek rekordidő alatt - kevesebb, mint 2 hét alatt - tárgyalták le. Örülünk annak, hogy az eTel a Matáv LRIC alapú összekapcsolási díjait (a várható további csökkenésekkel) versenyképesnek találja".

Az eTel Magyarország a távközlés liberalizációs folyamatának kezdetén, 2002 januárjában nyújtotta be az összekapcsolásra vonatkozó első ajánlatát a Matávnak. Az eTel volt Magyarországon az első nem mobil távközlési szolgáltató, amely az új hírközlési törvény feltételei szerint kötött összekapcsolási szerződést egy másik telekommunikációs szolgáltatóval, a Pannon GSM-mel, majd a többi szolgáltató vállalattal is sorra megállapodott. A Matávval az első megállapodás 2002 májusában köttetett, a tényleges összekapcsolódás lehetősége pedig most teremtődött meg.

A HDB május 19-én fogadta el a Matáv új, az Európai Unióban bevett szabályok szerint számított hálózatösszekapcsolási és bérelt vonali referenciaajánlatát, az úgynevezett MARIO-t. Az újonnan elfogadott összekapcsolási díjak 18 százaléktól 37 százalékig terjedő mértékű csökkenést jelentenek a korábbi díjakhoz képest. A Matáv elfogadta a HDB azon döntését is, hogy a szokásos eljárási rendet követően az uniós csatlakozásig az összekapcsolási szolgáltatások díjai tovább csökkenjenek, megközelítve az Európai Unió megfelelő mutatóit.