Sajtóközlemények

A Matáv hárommillió forintot adományozott a MÁV Kórháznak

Budapest, 2002. november 5.

Jótékony célú támogatásainak újabb állomásaként a Matáv hárommillió forintot adományozott a MÁV Kórház Idegsebészeti osztály keretein belül működő Dr. Tóth Zoltán Idegélettani Alapítvány részére. Az erről szóló jelképes csekket ma vehette át Dr. Szabó Zerind osztályvezető főorvos Straub Elektől, a Matáv elnök-vezérigazgatójától. A kórház az összegből mikroidegsebészeti beavatkozások során használatos felszerelést vásárol.

Az alapítvány képviseletében Dr. Erőss Lóránd az átadást követően elmondta: „A Matáv nagyvonalú adományának köszönhetően egy régóta tervezett és szükséges eszköz beszerzésére nyílik lehetőségünk. A hárommillió forintos összeget mikoridegsebészeti beavatkozásokhoz szükséges, ún. bipoláris csipeszek vásárlására fordíthatjuk, melyek az Idegsebészeti osztály mindennapos munkáját nagymértékben megkönnyítik.”
Nem ez az első alkalom, hogy a MÁV Kórház a Matáv támogatását élvezi. Mint Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója kifejtette, 2000-ben már 2 000 000 forinttal járultak hozzá az agydaganatos és epilepsziás betegek gyógyítását segítő eszközök beszerzéséhez. „Bízunk benne, hogy támogatásunkkal jelentősen segíthetjük a MÁV kórház kiváló szakembereinek sikeres munkáját, hogy olyan fontos, a mindennapi munkához nélkülözhetetlen eszközök beszerzését biztosítjuk, melyekre jelenleg nincs lehetőség” – nyilatkozta Straub Elek.

A Matáv 7 kiemelt adományozási célterületre (szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása, egészségmegőrző programok, kommunikációs problémák gyógyítása, hátrányos helyzetűek sporttevékenysége, hátrányos helyzetű települések kulturális kezdeményezései, gyermekek egészségügyi és szociális problémáinak kezelése, telefonos segélyszolgálatok támogatása) koncentrál, és évről évre nagyobb összegű - tavaly több mint 75 millió forintos - jótékony célú támogatást nyújt.