Sajtóközlemények

Hívja az árvízi segélyvonalat, segítsen az árvízkárosultakon!*

Budapest, 2002. augusztus 23.

Öt hazai távközlési szolgáltató összefogása és együttműködése lehetővé teszi, hogy az országban közel 9 millió vezetékes vagy mobil előfizetésről tárcsázva a 1749-es hívószámot hívásonként bruttó 100 forinttal támogassa az árvízkárosultakat. A Matáv, a Vivendi, a Pannon GSM, a Vodafone, és a Westel szolidaritása a tavalyi évhez hasonlóan várhatóan ismét kedvező fogadtatásra talál. Mint emlékezetes, az elmúlt esztendőben közel 100 millió forint adomány gyűlt össze a segélyvonal segítségével.

Minden idők legmagasabb vízállását mérték a Duna több szakaszán az elmúlt hetekben, a soha nem látott víztömeg pedig Németországban, Csehországban, Ausztriában és Magyarországon egyaránt jelentős károkat okozott. A gátakat próbára tevő folyó mentén minden erőfeszítés ellenére számos ház lett a víz áldozata, egész életek munkáját tette semmivé a megáradt Duna.

Az ország példásan vizsgázott összefogásból, tízezrek mentették a menthetőt, erősítették a védműveket. A folyó visszavonult, de a segítségre most is nagy szükség van. Segítsen az újrakezdésben, 2002. augusztus 23-tól kezdődően hívja Matáv, Vivendi, Pannon GSM, Vodafone vagy Westel telefonjáról a 1749-es árvízi segélyvonalat, hívásonként bruttó 100 forinttal támogatva az árvízkárosultakat.

A médiumokban meghirdetett akcióról, az adományozott összegről és annak felhasználásáról a társaságok természetesen folyamatosan tájékoztatást adnak.


1749

árvízi segélyvonal



* A Matáv, a Vivendi, a Pannon GSM, a Vodafone és a Westel közös közleménye.