Sajtóközlemények

A Matáv egymillió-négyszázezer forintot adományozott a Bajcsy-kórháznak

Budapest, 2002. augusztus 8.

Tegnap Dr. Kálósi Klára, a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház fül-orr-gégészetének fejlesztéséért dolgozó “EUSTACH Alapítvány” elnöke 1 400 000 Ft-os adományt vett át Szabó Gyulától, a Matáv márkastratégia igazgatóhelyettesétől. A kórház az összegből diagnosztikai műszereket vásárol.

Dr. Kálósi Klára elmondta: „Az Alapítvány 1994 óta működik, 1999-ben pedig közhasznosságú címet kapott. Évente mintegy 4,5-5 millió forintnyi szponzori adományból gazdálkodunk. Célunk, hogy támogassuk dolgozóink szakmai képzését, javítsuk az osztály műszerekkel való ellátottságát, és betegeink számára elviselhetőbbé tegyük a kórházi kezelést. A Matáv adományából olyan műszereket vásárolunk, melyek a gégedaganatok diagnosztizálására, megelőzésére alkalmasak.”

„Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban a nagyvállalatok felelős társadalmi szerepvállalása már komoly hagyományokkal rendelkezik, s ennek meghonosítását tűztük ki célul mi is. A Matáv adományozási tevékenysége során számos, segítségre szoruló egészségügyi és szociális szervezet támogatásába kapcsolódott be”- tette hozzá Szabó Gyula, a Matáv márkastratégia igazgatóhelyettese.

A vállalat 7 kiemelt adományozási célterületre (szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása, egészségmegőrző programok, kommunikációs problémák gyógyítása,
hátrányos helyzetűek sporttevékenysége, hátrányos helyzetű települések kulturális kezdeményezései, gyermekek egészségügyi és szociális problémáinak kezelése, telefonos segélyszolgálatok támogatása) koncentrál, és évről évre nagyobb összegű - tavaly közel 70 millió forintos - jótékony célú támogatást nyújt.