Sajtóközlemények

Rendkívüli közlemény

Budapest, 2001. május 11.

A Matáv számos a közelmúltban megjelent elemző előrejelzését a Matáv 2001. első negyedéves eredményeire vonatkozóan túlzottan optimistának tartja és ennek kapcsán ismét közzéteszi a korábban már nyilvánosságra hozott 2001 egész éves eredményére vonatkozó célkitűzéseit. A MakTel konszolidációjához kapcsolódó egyszeri bevételnövekedéssel együtt várakozásaink szerint a Matáv éves bevételei több, mint 22%-kal fognak emelkedni 2001-ben, míg az éves EBITDA ráta mértéke várhatóan 42% fölött lesz.

Ezen sajtóközlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, amely nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy ezen kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések inherens kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között az 2000. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez (SEC), azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz nyújtottunk be.


Budapest, 2001. május 11.