Sajtóhírek
Közel kétmillió forintos segítség a Miskolci Kórház Gyermekosztályának
Budapest, 2008. november 28.
A Magyar Telekom ma közel kétmillió forintos adományt adott át az ADRA-Vitium Alapítványnak, az 1.818.750 Ft-os adományból az Alapítvány közreműködésével a szívultrahang vizsgálatokhoz szükséges új vizsgálófejet vásárol a Miskolci Kórház Gyermekosztálya.
Az ADRA-Vitium Alapítvány a Magyar Telekom Hozzáad programjának pályázatát
megnyerve jutott az adományhoz. A csekket Révy Tamás, a Magyar Telekom
Észak-magyarországi szolgáltatási központjának vezetője adta át Prof. Dr. Barkai
László osztályvezető főorvosnak és Dr. Boros Ágnes főorvosnak.
Az osztályon
évente körülbelül 2500 szívultrahang vizsgálatra kerül sor. A betegek különböző
testmérete miatt a pontos vizsgálatokhoz különböző áthatoló képességű fejekre
van szükség. A műszer a folyamatos igénybevétel miatt 2-3 év alatt
elhasználódik, és cserére szorul.
Az ADRA Vitium Alapítvány rendszeresen
segíti a kardiológiai ellátást műszerek beszerzésével, korábban már többek
között EKG-, betegőrző monitor-, vérnyomásmérő adományokat is adtak az
osztálynak.
A Magyar Telekom Magyarország legkiemelkedőbb üzleti
adományozójaként kiemelten támogatja az egészségügyet és az oktatást.
A
Magyar Telekom Hozzáad program kuratóriuma évente négy alkalommal, február,
május, szeptember és november közepén ülésezik és dönt a benyújtott
pályázatokról.
A Magyar Telekom Hozzáad programjáról további információ a
http://www.magyartelekom.hu/szerepvallalas/hozzaad/fooldal.vm
oldalon található.