Sajtóhírek
Munkahelyi esélyegyenlőség – vállalati felelősségvállalás
Budapest, 2008. november 20.
A vállalatok többségének nincs megfelelő esélyegyenlőségi programja, pedig a hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján itthon is szükség lenne mindezekre. Éppen ezért Munkahelyi esélyegyenlőség - vállalati felelősségvállalás címmel egy új kutatást indított el az mtd Tanácsadói Közösség, a CV Online és arany fokozatú támogatóként a Magyar Telekom.
A védnökséget a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint Tardos Katalin,
a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének szociológus-kutató
munkatársa vállalta.
A kutatás célja, hogy feltárja a magyarországi
munkahelyek esélyegyenlőségi és CSR-helyzetét, valamint a vizsgált példákat
széles körben megismertesse a magyar HR-szakemberekkel és érdeklődőkkel. A
kutatás egyúttal bemutatja, hogy milyen piaci előnyökkel jár az esélyegyenlőségi
szempontok alkalmazása a szervezet egészére.
A felmérés eredményeit és
tapasztalatait 2009 májusában egy szakmai konferencia keretében, neves előadók
körében tárják nyilvánosság elé a kutatás készítői.
A kutatásban résztvevők
más vállalatok által alkalmazott esélyegyenlőséggel és felelősségvállalással
kapcsolatos módszerek megismerésén túl, értékes nyereményekkel is
gazdagodhatnak. Ezenkívül, kapnak egy-egy példányt a Munkahelyi esélyegyenlőség
- vállalati felelősségvállalás című átfogó tanulmányból.
A kutatással és a konferenciával kapcsolatban további információ a
www.e-benchmark.hu/eselykutatas
oldalon található.