Befektetői közlemények

Módosult a távközlési adóról szóló törvény

Budapest, 2012. június 4. 17:00

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy Magyarország Országgyűlése 2012. június 4-én elfogadta a távközlési adóról szóló 2012. évi LVI. törvény módosításait.

Amint azt korábban közzétettük, az Országgyűlés 2012. május 18-án törvényt fogadott el távközlési adó bevezetéséről 2012. július 1-jétől határozatlan időre. Az adó a távközlési szolgáltatókat terheli, vezetékes és mobil hangforgalmuk valamint mobil SMS/MMS forgalmuk alapján. A távközlési adóról szóló 2012. évi LVI. törvény 2012. május 30-án került kihirdetésre. Az adó mértéke vezetékes és mobil hangszolgáltatás esetében 2 forint percenként valamint 2 forint SMS-enként és MMS-enként. Az eredeti, kihirdetett törvényszöveg szerint az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 700 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 2500 forintban került maximálásra.  

A 2012. június 4-én elfogadott módosításokkal a 2012-re vonatkozó adómaximumok csökkentésre kerültek. Eszerint az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 400 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 1400 forintban került maximálásra. Az eredeti törvényszöveg szerinti adómaximumok – magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 700 forint, egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 2500 forint – 2013-tól kerülnek alkalmazásra. A vezetékes és mobil hangszolgáltatás esetében percenként 2 forintos, valamint SMS-enként és MMS-enként 2 forintos adómértékek nem változtak. 

A törvénymódosítás eredményeként a Magyar Telekom a 2012. július-decemberi időszak után megközelítőleg 8 milliárd forint távközlési adót fizet, amely kevesebb a korábban bejelentett 10 milliárd forintos összegnél, miközben 2013-tól kezdődően a fizetendő távközlési adó összege évi 20 milliárd forint körül alakul előzetes becsléseik és a jelenlegi törvényszöveg alapján. 

Az Országgyűlés által elfogadott módosító törvény hatálybalépésének előfeltétele a hivatalos aláírás és kihirdetés.

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2011. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 33,5 kB)