Befektetői közlemények

Új eljárások a Magyar Telekom ellen

Budapest, 2010. május 7. 08:30

A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BÉT: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti az alábbi kisrészvényesek által kezdeményezett eljárásokat.

A Társaság egyik kisrészvényese törvényességi felügyeleti eljárás megindítására vonatkozó kérelmet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz, mint Cégbírósághoz és kérelmezte a 2008. évi rendes közgyűlésen, a 2009. évi rendes közgyűlésen, a 2009. évi rendkívüli közgyűlésen elhatározott változások cégjegyzékbe történő bejegyzésére vonatkozó cégbírósági végzések hatályon kívül helyezését. A részvényes továbbá kérte az ezen végzések alapján a Cégbíróság által a cégjegyzékbe bejegyzett adatok törlését. Végezetül a részvényes kérelmezte, hogy a Cégbíróság utasítsa el a Magyar Telekomnak a 2010. évi rendes közgyűléssel elhatározott változások bejegyzésére vonatkozó kérelmét. Ezen részvényes támadta meg a Magyar Telekom részvényeseinek korábbi közgyűléseken meghozott határozatait, amint az korábban közzétételre került. 

Ezen túlmenően a Magyar Telekom bejelenti, hogy két magyar kisrészvényes jogi képviselője tájékoztatta, hogy ezen kisrészvényesek keresetet adtak be a Társaság ellen, és kérték a Magyar Telekom 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését és ezzel kapcsolatosan ideiglenes intézkedés elrendelését. A kereset, illetve az ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelem pontos tartalmát a Magyar Telekom jelenleg nem ismeri tekintettel arra, hogy a kereset hivatalos kézbesítésére még nem került sor. Ezen részvényesek több keresettel támadták meg a Magyar Telekom részvényeseinek korábbi közgyűléseken meghozott határozatait, amint az korábban közzétételre került. 

A Magyar Telekom a törvényességi felügyelet megindítására vonatkozó, illetve a kisrészvényesi kereseti kérelemben foglaltakkal nem ért egyet, és mindent megtesz mindkét eljárás során ezen álláspontja érvényre juttatásának érdekében. 




Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2009. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

 

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény

(PDF, 52,8 kB)