Befektetői közlemények

Újabb eljárás a Magyar Telekom ellen

Budapest, 2010. május 31. 18:00

A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BÉT: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelent egy kisrészvényes által kezdeményezett eljárást.

A Magyar Telekom bejelenti, hogy egy újabb kisrészvényese tájékoztatta, hogy keresetet adott be a Társaság ellen, és kérte a Magyar Telekom 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott 23-81/2010 (IV.7.) sz. határozatok hatályon kívül helyezését. A kereset hivatalos kézbesítésére még nem került sor.

A Magyar Telekom a kisrészvényesi kereseti kérelemben foglaltakkal nem ért egyet, és mindent megtesz ezen álláspontja érvényre juttatásának érdekében.




Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2009. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

 

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 46,7 kB)