Befektetői közlemények

A Magyar Telekom New York-i tőzsdei jelenlétének megszüntetése mellett döntött

Budapest, 2010. június 23. 12:00

A Magyar Telekom Nyrt. (Reuters: NYSE: MTA.N, BÉT: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy úgy döntött, hogy megszünteti a Társaság amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését. Az Igazgatóság jóváhagyta a döntést a mai ülésén.

A tőzsdei jelenlét megszüntetésének fő célja a pénzügyi jelentések struktúrájának egyszerűsítése és az adminisztrációs költségek csökkentése. A Társaság továbbra is elkötelezett az amerikai befektetőinek kiszolgálása mellett, valamint fontos célja, hogy megfeleljen a legszigorúbb felelős társaságirányítási ajánlásoknak, illetve transzparens pénzügyi jelentéseket hozzon nyilvánosságra. A Társaság ún. Form 25 dokumentumot kíván benyújtani azAmerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) úgy, hogy legkésőbb 2010 év végéig megszűnjön a New York-i tőzsdei jegyzése. 

„A Magyar Telekom mai döntésével igazodik a nemzetközi kereskedési gyakorlathoz, és csökkenti tőkepiaci jelenlétének összetettségét. A nemzetközi befektetők túlnyomó többsége már jelenleg is a Budapesti Értéktőzsdén kereskedik a Magyar Telekom részvényekkel.” - mondta el a döntéssel kapcsolatban Thilo Kusch, az Igazgatóság tagja, gazdasági vezérigazgató-helyettes.  

Az ADR program a jegyzés megszüntetésével változni fog, ún. I szintű ADR program marad érvényben, amely lehetővé teszi, hogy a befektetők a jövőben ún. over-the-counter piacon kereskedjenek az ADR értékpapírokkal. A Társaság továbbra is fenntartja jegyzését a Budapesti Értéktőzsdén, és változatlanul készít angol nyelvű fordításokat az éves jelentésekről, pénzügyi beszámolókról és befektetői közleményekről, amelyek továbbra is a Társaság honlapján ( www.telekom.hu) lesznek elérhetők. 

A tőzsdei jegyzés megszüntetését követően, amennyiben teljesülnek a deregisztráció feltételei, a Magyar Telekom ún. Form 15F dokumentumot szándékozik benyújtani az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC), hogy értékpapírjait deregisztrálja, és ezáltal megszűnjenek a vonatkozó amerikai törvények és jogszabályok által előírt jelentési kötelezettségei.

A Magyar Telekom tájékoztatni fogja befektetőit és a tőkepiac többi szereplőjét a további fejleményekről. 

A Magyar Telekom fenntartja a jogot, hogy bármilyen okból kifolyólag elhalassza vagy hatályba lépésük előtt visszavonja a dokumentumok benyújtását, vagy bármely más módon megváltoztassa ezzel kapcsolatos terveit. 




Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2009. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

 

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Befektetői közlemény
(PDF, 54,7 kB)