Befektetői közlemények

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel

Budapest, 2009. szeptember 16.

A Magyar Telekom (Reuters: NYSE: MTA.N, BÉT: MTEL.BU és Bloomberg: NYSE: MTA US, BÉT: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a 2010. évi anyavállalati bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Megállapodás született arról is, hogy a Társaság a Kollektív Szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítés mértékét 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérsékli.

A megállapodás értelmében a Társaság 2010-ben 1,5%-os bérfejlesztésnek megfelelő mértékű éves célprémium keretet biztosít a dolgozóknak. A létszámleépítésben 400 munkavállaló érintett, mely azonban nem tartalmazza többek között a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony megszüntetéseket. Az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 7 mrd Ft-ot tesz ki, melynek döntő hányada 2009. negyedik negyedévben kerül lekönyvelésre, kisebb hányada pedig a 2010. évet terheli. A leépítés pontos létszámát és az elbocsátási költségek pontos összegét az év végén, a részletek ismeretében fogjuk tudni nyilvánosságra hozni.

A döntés eredményeként 2010-re mintegy 6,5 mrd Ft-os megtakarítást tervezünk megvalósítani a 2008. évi, végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli Teljes Munkaerő Menedzsment (TMM) költségekhez képest, amely több mint 5%-os költségcsökkentést jelent két év alatt. (2008-ban az anyavállalatnál valamint a magyar leányvállalatoknál a TMM költség 121 mrd Ft-ot tett ki a végkielégítések nélkül.) A tervezett megtakarítás tükrözi a 2009-től bevezetett TMM rendszer eredményeit: a hatékonyabb erőforrás menedzsmentnek és létszámleépítéseknek köszönhetően az éves bérfejlesztések (2009-ben 5,6%, 2010-ben 1,5%) ellenére csökken az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó költségek szintje.

A TMM rendszerről
A Magyar Telekom 2009 elejétől vezette be a Teljes Munkaerő Menedzsment rendszert annak érdekében, hogy az emberi erőforrás menedzsment fókuszában ne csupán a létszám illetve a személyi jellegű kiadások állhassanak, hanem az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó összes költség. A rendszer lehetővé teszi a vállalat számára, hogy rugalmasabban és hatékonyabban menedzselje az emberi erőforrásokhoz köthető összes költséget, ideértve a megbízási jogviszony alapján foglalkoztatott, kölcsönzött (bérelt) munkavállalókat, valamint a kiszervezett, illetve vállalkozói szerződés alapján történő foglalkoztatást is. Ezáltal az egyes foglalkoztatási formák közötti átcsoportosításra is lehetőség nyílik a költséghatékonyság növelése érdekében.

 

 

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.  

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2008. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

 

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 49 kB)