Sajtóközlemények

Híváskérő: Magyarországon egyedülálló újdonság Dominósoknak

Budapest, 2005. július 18.

Kártyás mobilosként bizonyára sokakkal előfordult, hogy a rendelkezésre álló összeg egy fontos hívás előtt fogyott el teljesen. Az egyenleg ugyan ma már számos módon könnyedén feltölthető, azonban vannak hívások, amelyek addig sem várhatnak.

A hasonló helyzetekre kínál megoldást Dominósoknak a Híváskérő szolgáltatás, annak segítségével ugyanis a tárcsázott T-Mobile-os számra automatikus SMS küldhető. Amennyiben már 1 percnyi beszélgetésre sem elegendő az egyenleg és így hívás sem kezdeményezhető, a rendszer augusztus 1-től ezután hálózaton belüli hívásnál felajánlja a visszahívás kérését. A hívott fél mobiljára egyetlen gombnyomást követően szöveges üzenet érkezik, melynek feladójaként a hívó száma, az üzenetben pedig a visszahívás kérésére vonatkozó üzenet szerepel majd. A Híváskérő szolgáltatás a közel 3 millió Domino kártyás számára előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen vehető igénybe, azaz az elküldött SMS is díjmentes.