Sajtóközlemények

Megállapodott a Matáv és a PanTel

Budapest, 2002. április 8.

2002. április 8-án a Matáv és a PanTel aláírta a két szolgáltató által tavaly júliusban megkötött hálózati szerződés módosítását. Az új megállapodás kiterjed a hagyományos távbeszélő szolgáltatásra is. Ez azt jelenti, hogy az összekapcsolás műszaki feltételeinek végrehajtását követően a Matáv és a PanTel ügyfelei választhatnak, hogy melyik szolgáltató hálózatán bonyolítják belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaikat.

A Matáv és a PanTel 2001 júliusában kötötte meg az első hálózati szerződését. Ez a megállapodás tette lehetővé, hogy a két hálózat összekapcsolása révén a PanTel internetalapú beszédszolgáltatásának (VoIP) előfizetői elérhessék a Matáv hálózatán át a PanTelt, illetve a PanTel VoIP előfizetői hívhassák a Matáv előfizetőit. A hálózati szerződés mai napon aláírt módosításával a Matáv és a PanTel hálózatának összekapcsolása a hagyományos távbeszélő szolgáltatásra is kiterjed. Hamarosan - a hálózatok összekapcsolásának műszaki megvalósítását követően - a Matáv és a PanTel ügyfelei választhatnak, hogy melyik szolgáltató hálózatán bonyolítják belföldi távolsági, illetve nemzetközi hívásaikat.