Fenntarthatósági Nap 3, 2010. szeptember 25.
Az előző évi Fenntarthatósági Nap sikerét is felülmúlta a 2010. szeptember 25-én megrendezett esemény: ezúttal közel 1200-an regisztráltak rá. A programokat ebben az évben is a fenntarthatóság és a tudatos életmód jegyében szerveztük, míg a szakmai előadások a társadalmi, a gazdasági és környezetvédelmi érdekek harmonizációjának fontosságát és gyakorlati alkalmazhatóságát mutatták be.
Az eseményen a zöld szemléletformálásra, az autómentes utazásra és a szén-dioxid kiváltásra is odafigyeltünk. A látogatók komposztálható tányérokból fogyaszthatták ebédjüket és re:poharakból ihatták a különféle bioszörpöket. A keletkező hulladékot szelektíven gyűjtöttük, míg a kerékpárral érkezőknek biciklitárolókat alakítottunk ki. A szakmai programokat az interneten, élő közvetítéssel is elérhetővé tettük. Az esemény népszerűsítése és a regisztráció elsősorban online történt, elkerülendő a felesleges papírfelhasználást. A szervezők az afterparty belépőiből befolyt összeget egy alapítvány segítségével faültetésre fordították.
A programoknak helyet adó Millenáris Teátrumban Gunter Pauli fizikus, a fenntartható innovációkról szóló könyv ( A kék gazdaság) szerzője nyitó előadásában elmondta, hogy változtatni kell gondolkodásmódunkon; meglévő eszközeink használatával, lépésről lépésre is jobbá tehetjük gazdasági környezetünket.
Ezt követően Novák Péter moderálásával szakmai beszélgetések kezdődtek neves szakemberekkel az esélyegyenlőségről, a tudatos fogyasztásról és a klímaváltozásról. Ez utóbbi kapcsán bemutatták a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó OzoneNetwork tévécsatorna elképzelt időjárás-jelentését is 2050-ből, ami elsivatagosodott területként ábrázolta Magyarországot, Hollandiát pedig mint tenger alatti területet. A beszélgetésben részt vett többek között dr. Láng István akadémikus is, akinek véleménye szerint azért kell a fenntartható fejlődéssel foglalkozni, mert az emberek létszáma olyan mértékben megnőtt, hogy a jelenlegi ásványkincs- és vízkészletek a jövőbeli népességet már nem tudják kiszolgálni.
Társaságunk 2010 októberében indította útjára hello holnap! elnevezésű fenntarthatósági kezdeményezését. Ennek egyik első elemeként a Fenntarthatósági Napon jelentették be a Jövő nemzedékek országgyűlési biztosa védnökségével és a Magyar Telekom támogatásával meghirdetett esszépályázatot. A pályázók által megválaszolandó kérdés: vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy az éghajlatunk ne változzon veszélyes mértékben?
A szakmai nap után, a Fenntarthatósági Nap 3 afterparty keretében adták át a fenntarthatósági pályázat díjait a nyerteseknek: Zene: Tai Chi Teachers – Kiskosz; Film: Zsély Csilla – Fairplay; Kreatív: Yusuf Bayrak: Zero Oxigén, Székely Gergő: Jövő; Közönségdíj: Halápi Miklós: munkavállalói mérleg.
A nyertes pályaművek és a Fenntarthatósági Nap 3 további részletei elérhetők http://www.fenntarthatonap.hu oldalon.
A díjátadások után koncertekkel folytatódott a Fenntarthatósági Nap 3. Az afterpartyn fellépett többek között a Besh o droM, a Balkan Fanatik, Szalóki Ági Kishúg zenekara, valamint a Rhythm&Sex.