Befektetői közlemények

A Kúria előtt is lezárult a 2010. évi közgyűlés határozataival kapcsolatos per

Budapest, 2012. május 31. 17:30

Budapest – 2012. május 31. – A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a 2010. április 7-i közgyűlés határozataival kapcsolatos perben a Kúria a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Mint azt korábban bejelentettük, 2010. május 6-án két magyar kisrészvényes keresetet indított a Társaság ellen, és kérte a bíróságtól a Társaság 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletével a keresetet elutasította, majd a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet – a Társaság kérelmének megfelelően – érdemben helybenhagyta, így a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító ítélet jogerőre emelkedett. A kisrészvényes felperesek a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, amelyben rendkívüli jogorvoslatként arra kérték a Kúriát, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét helyezze hatályon kívül.

A Társaság 2012. május 30-án kézhez vette a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság ítéletét, amellyel a Kúria a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító jogerős ítéletet – a Társaság kérelmének megfelelően – hatályában fenntartotta. A Kúria ítéletével szemben fellebbezésnek és további felülvizsgálatnak nincs helye.

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmazhat. Azon kijelentések, amelyek nem múltbeli tényekre vonatkoznak (ideértve a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentéseket), jövőre vonatkozó kijelentések. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, tehát nem lenne helyes ezen kijelentésekre túlzott mértékben támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések a megtételük időpontjában aktuális állapoton alapulnak, és nem vállalunk kötelezettséget arra, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések szükségképpen kockázatokkal és bizonytalansággal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben foglaltaktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2011. december 31-én végződött évre vonatkozó, a https://www.telekom.hu címen elérhető weblapunkon is közzétett éves jelentéseink is bemutatják.

Kapcsolódó dokumentumok

Befektetői közlemény
(PDF, 43,8 kB)