Befektetői közlemények

Matáv rendkívüli közgyűlése döntött a névváltásról

Budapest, 2005. február 22.

A Matáv (NYSE: MTA.N és BSE: MTAV.BU), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy rendkívüli közgyűlése a mai napon jóváhagyta az Igazgatóság döntését a Matáv nevének Magyar Telekomra történő változtatásáról.

A közgyűlés meghallgatta Straub Elek elnök-vezérigazgató tájékoztatóját a társaság nevének és márkastratégiájának megváltoztatásáról, majd döntött a névváltoztatásról. A közgyűlés határozatának értelmében a Társaság teljes neve Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság lesz, a rövidített neve pedig Magyar Telekom Rt.

A társaság nevének és rövidített nevének megváltozása miatt szükséges a társaság Alapszabályának módosítása, ezért a közgyűlés határozatot hozott az Alapszabály vonatkozó (1.1 és 1.2) pontjainak módosításáról is.

Ezen befektetői közlemény jövőre vonatkozó kijelentéseket is tartalmaz. Azon megállapítások, melyek nem múltbeli eseményekre vonatkoznak (azaz a véleményünkre és várakozásainkra vonatkozó kijelentések), jövőre vonatkozóak. Ezen kijelentések a jelenlegi terveken, becsléseken és előrejelzéseken alapulnak, ezért nem lenne helyes ezen kijelentésekre a kellő mértéket meghaladó módon támaszkodni. A jövőre vonatkozó kijelentések azon időpontbeli állapoton alapulnak, amelyben ezen állítások elhangzanak, s nem vállalunk kötelezettséget arra nézve, hogy a kijelentések bármelyikét új információk vagy jövőbeli események alapján a továbbiakban nyilvánosan frissítsük, módosítsuk.

A jövőre vonatkozó kijelentések önmagukban rejlő kockázatokkal járnak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy számos olyan fontos tényező van, amelynek hatására a tényleges eredmények lényegesen eltérhetnek az előretekintő jellegű megállapításoktól. Az ilyen tényezőket többek között a 2003. december 31-én végződött évre vonatkozó, 20-F formátumú éves jelentésünk is részletezi, amelyet az Egyesült Államok Tőzsde- és Értékpapírfelügyeletéhez, azaz a U.S. Securities and Exchange Commissionhoz (SEC) nyújtottunk be.

Kapcsolódó anyagok

  Közlemény
(PDF, 89 KB)